Ezért hagyta ott a Nemzeti Színház társulatát Tompos Kátya

Hazánk egyik legsikeresebb színésznője úgy érzi, sokkal korábban meg kellett volna hoznia azt a döntést, hogy szabadúszóként folytatja. Felkérései így is özönlenek, egy sajátos módszerrel teremt rendet zsúfolt életében.

Jászai Mari-díj, Junior Príma díj, Arany Medál díj – csak néhány abból az elismerésből, amellyel az elmúlt években Tompos Kátya munkásságát elismerték. Pedig a színésznőként és énekesnőként is sikeres művész kezdetben nem tudta, milyen pályát válasszon. „Mindig zavarba jövök, amikor megkérdezik, hogy színésznő vagyok-e vagy énekes. Az éneklés már óvodás korom óta jelen van, tulajdonképpen a színészet is, hiszen a versmondás is megvolt már óvodában. Valahogy minden összekeveredett bennem, egy ideig mégsem tudtam, hogy milyen pályát válasszak, hogy sodorjam egybe a kettőt. Akkor jött a Színművészeti Egyetem zenés szaka, úgy gondoltam, hogy ott tudom a legtöbbet ötvözni, kipróbálni. Ez így is lett, a mai napig azt csinálom, amit szeretek. Jó mindkettővel foglalkozni” – árulta el a 95.8 Sláger FM-en a színésznő, aki nemrég úgy döntött, szabadúszóként folytatja pályafutását.

„Sokkal régebben meg kellett volna hoznom ezt a döntést. Biztonsági okokból, meg talán gyávaságból sem hoztam meg. Úgy éreztem, hogy ez kényelmes helyzet, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nem az. Inkább ál-komfortzóna volt. Ha az ember eljut a Nemzeti Színházig az presztízs, viszont elkezdtem feldarabolódni abban, hogy sok más társulatra, koncertre, önálló alkotásra volt igényem, amit a Nemzetitől nem tudtam megkapni. Muszáj voltam elindulni más irányba, mint egy dzsungelharcosnak” – mondta a színésznő, aki nem panaszkodik, a felkérések bőségesen megtalálják így is. Teendőit egy sajátos módszerrel rendszerezi a színésznő. „Mindenki rajtam röhög, mert manapság a telefonjukba jegyzetelnek az emberek. Én viszont nem bírom, hogy gépek vesznek körül, szeretném megőrizni az írásbeliséget ezért naptárt vezetek, sok színnel, post-itekkel. Szűz az aszcendensem, fejben rendezett vagyok, viszont halak a csillagjegyem, az életem egy káosz, így szükségem van erre. Olyan az életem, mint egy homokdűne. Néha összeépül, aztán szétesik, de aztán újra felépül az egész, mint a homokdűne a szél által. Most épp az építkezési szakaszban vagyok” – tette hozzá a Sláger Témában Tompos Kátya.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com