Ezen a napon hunyt el Freddie Mercury

Freddie Mercury, a Queen rockegyüttes egykori énekese és dalszerzője 26 évvel ezelőtt, november 24-én hunyt el. Az egyik legtehetségesebb hangú könnyűzenei énekes, és kivételes tehetségű frontember és koncertzenész volt. Freddie Mercury eredetileg Farrokh Bulsara néven született a zanzibári Stone Townban, párszi indiai szülők gyermekeként. Miközben már a Wreckage nevű együttesben énekelt, 1970-ben megismerkedett az akkor a Smile-ban zenélő Roger Taylorral és Brian Mayjel. Mikor ők együttes nélkül maradtak, Freddie beszállt a zenekarba, megalapítva a Queen-t. A végleges felállás 1971-ben született meg, amikor egy meghallgatás során bevették a csapatba John Deacon basszusgitárost, amivel kezdetét vette minden idők egyik legsikeresebb rockzenekarának története…

Bár a közvélemény extravagánsnak és hiperaktívnak ismeri, saját bevallása szerint a magánéletében visszahúzódó és zárkózott személyiség volt. Ennek gyökeresen ellentmond a közvéleményben kialakult kép: legjobb példák a legendás partijai. A Living On My Own kislemez videoklipjében egy ilyen, tipikus Mercury parti felvételei szerepelnek, ahol megfigyelhető az énekes központi szerepe, karizmatikus és nárcisztikus személyisége. Rajongott az operáért, és ez pályafutásában is tükröződik – kezdve a Queen 1975-ös, A Night at the Opera című albumával, benne az operai hangulatú Bohemian Rhapsodyval.

Kedvenc előadóművészei közé számított még Liza Minnelli énekes- és színésznő. Kedvelte még Elvis Presley zenéjét, az ő tiszteletére írta a Crazy Little Thing Called Love-ot.

Az utolsó Queen-munka, melyben részt vett, a These Are the Days of Our Lives dal videoklipje volt. Ekkorra már szembeötlő volt leromlott egészségi állapota. 1991. november 23-án közleményben tudatta a világgal, hogy AIDS betegségben szenved. Másnap, 1991. november 24-én, vasárnap este aludt el örökre.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com