Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban a hatodik helyen végzett a plovdivi evezős világbajnokságon.

    A verseny eredményközlő honlapjának beszámolója szerint a 32 éves magyar evezős a pénteki fináléban 200 méterig haladt együtt a mezőnnyel – akkor még tíz méteren belül volt a hat hajó -, majd kínai riválisával együtt egyre jobban leszakadt. Galambos 500 méternél, a táv negyedénél már egyértelműen a hatodik helyen evezett, és a futam fennmaradó részében nem tudott előrébb lépni. Az 1500 m-es időmérőnél közel öt másodpercre volt a mellette ötödikként haladó kínaitól, akit a hajrában csak megközelíteni tudott.

A győztes német Jason Osborne a rajt után gyorsan az élre állt, és elsőségét nem fenyegette veszély. Az olimpiai programban nem szereplő versenyszámban 19 evezős indult.

Galambos kétszeres vb-ezüst- (2012, 2016) és vb-bronzérmes (2010, 2013), tavaly a racicei Európa-bajnokságon szintén a második helyen végzett ebben a számban.

A vb vasárnapig tart, a megméretésen 62 ország több mint 900 evezőse indul, és 20 versenyszámban – ebből 14 olimpiai – hirdetnek győztest.

    Eredmény:
    férfi könnyűsúlyú egypár, világbajnok:
————————————–
Jason Osborne (Németország) 6:56:36 perc
2. Michael Schmid (Svájc) 6:58:34
3. Andrew Campbell Jr. (Egyesült Államok) 7:00:04
…6. GALAMBOS PÉTER 7:13:03

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com