Európai Filmdíjak – A Kedvenc a legjobb európai film 2019-ben

A kedvenc című alkotás nyerte el a legjobb filmnek járó elismerést az Európai Filmdíjak szombat esti átadásán Berlinben.

A 18. század elején játszódó kosztümös film volt a legsikeresebb alkotás az Európai Filmakadémia (EFA) gáláján, négy jelölésből négyet váltott díjra.

A Kedvencet az év európai vígjátékának is megválasztották, Jorgosz Lanthimosz elnyerte vele az év legjobb európai filmrendezőjének járó díjat, Anna királynő alakítója, Olivia Colman pedig megkapta a legjobb női alakításért járó elismerést.

Az ír-brit-amerikai koprodukció így tovább halmozta a díjakat, miután a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) elismerései közül elnyert hetet, Olivia Colmant pedig Oscar-díjjal tüntették ki a brit uralkodó megformálásáért.

A Kedvenc volt az egyetlen a nagyjátékfilmes mezőnyben, amely az EFA legjelentősebb díjai közül egynél többet elhozott.

Ugyancsak négy jelölést kapott Pedro Almodóvar Fájdalom és dicsőség című filmje, de a spanyol rendező önéletrajzi ihletésű munkája csak egy kategóriában nyerte el a díjat: a főszereplő Antonio Banderas a cannes-i filmfesztivál zsűrije után az EFA-tól is megkapta a legjobb férfi alakításért járó elismerést.

Szintén négy jelölést kapott, de egyet sem váltott díjra Roman Polanski Jaccuse (Vádolom) című rendezése, amely a híres 19. századi Dreyfus-ügyet mutatja be.

A legjobb forgatókönyvért járó díjat a francia Celinne Sciamma kapta, a Portrait de la jeune fille en feu (Egy lány lángoló portréja) című film rendező-forgatókönyvírója.

Az év európai felfedezése Ladj Ly francia rendező első nagyjátékfilmje, a Les misérables (A nyomorultak), amely Cannes-ban elnyerte a zsűri díját. Az alkotás egy párizsi elővárosban, Montfermeil-ben egy fekete bőrű kiskamasz sérelmére 2008-ban elkövetett rendőri túlkapás ügyét dolgozza fel, és Franciaország jelöltje a legjobb nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra.

A legjobb rövidfilmnek járó elismerést Bogdan Muresanu román rendező Cadoul de Craciun (Karácsonyi ajándék) című munkájának ítélték oda.

Az év európai animációs nagyjátékfilmje a Bunuel en el laberinto de las tortugas (Bunuel a teknősök labirintusában) című spanyol alkotás, amely 1930-ban Párizsban játszódik és a szürrealizmus két nagy alakját, Luis Bunuelt és Salvador Dalít mutatja be.

Az 1988-ban alapított EFA 32. alkalommal osztotta ki az európai Oscar-díjként is emlegetett elismeréseket, amelyek a kontinens filmművészete iránti figyelmet hivatottak erősíteni. A berlini gálán csaknem ezer meghívott vendég vett részt, köztük az európai filmművészet olyan alakjai, mint Wim Wenders német rendező és az EFA életműdíjának két idei kitüntetettje, Juliette Binoche francia színésznő és Werner Herzog német rendező.

A legfontosabb kategóriákban a több mint háromezer filmest összefogó akadémia tagságának titkos szavazása alapján választják ki a legjobbat. Számos további kategóriában szűkebb, az adott területen jártas szakemberekből álló zsűri dönt. Van közönségdíj is, ezt a nézők szavazatai alapján osztják ki, az elismerést az idén a Zimna Wojna (Hidegháború) című lengyel-francia-brit koprodukció kapta.

Az idén 25 kategóriában osztottak díjat, valamennyi kategória jelöltjeit és győztesét felsorolták a díj honlapján (www.europeanfilmawards.eu). A díjátadó ünnepséget évente felváltva tartják Berlinben – az EFA székhelyén -, és valamely európai városban, jövőre Izland fővárosában, Reykjavíkban.

Forrás: MTI
Fotó: IMDB



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com