Euroliga négyes döntő – Negyedik lett a Sopron

A negyedik helyen végzett a házigazda Sopron Basket a női kosárlabda Euroligában, mivel a hazai négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 11 ponttal kikapott a cseh USK Prahától.

    Eredmény:
a 3. helyért:
USK Praha (cseh)-Sopron Basket 64-53 (16-15, 22-16, 10-15, 16-7)
—————————————————————-
Pontszerzők: Ayayi 14, Thomas 13, Harrison 12, Kat. Elhotova 10, Rezan 6, Oblak 4, Kar. Elhotova 3, Romero 2, illetve Turner 12, Crvendakic 12, Dupree 9, Casas 7, Zahui 6, Jovanovic 4, Fegyverneky 3

A 2018-as Euroliga-ezüstéremmel fennállásuk legnagyobb sikerét elérő soproniak a szezon eddigi 17 nemzetközi meccsén 10 győzelemnél és 7 vereségnél tartottak. Roberto Iniguez vezetőedző a címvédő Jekatyerinburg ellen elvesztett pénteki elődöntő után úgy fogalmazott, hogy a folytatásban megcélozzák a harmadik helyet, mert tanítványaival sok hullámvölgyből kijöttek már, és vasárnap is erre lesz szükségük.
A 2015-ben aranyérmes Praha egy évvel ezelőtt lemaradt a Final Fourról, a jelenlegi idényben pedig 12 győzelemmel és 5 vereséggel állt. A csehek szlovák edzője régi ismerős volt a hazai szurkolók számára, Natalia Hejkova ugyanis – aki ötször nyerte meg klubjaival az Euroligát – 2003 és 2006 között a soproni kispadon ült.
Ami a két gárda egymás elleni mérlegét illeti, 2003 óta hatszor csaptak össze, s az ellenfél 4/2-re vezetett a különcsatájukban. Igaz, a legutóbbi mérkőzést tavaly januárban a Sopron nyerte, méghozzá Prágában.
Az előzetes híradások szerint a vasárnapi helyosztókra már napokkal ezelőtt elfogytak a jegyek, s a több mint kétszáz fős jekatyerinburgi tábort leszámítva – amely még úton volt bécsi szálláshelyéről Sopronba – valóban telt ház várta a bronzmeccset a háromezer férőhelyesre bővített Novomatic Arénában.
A pénteki elődöntőben egyetlen percet sem játszott, 208 centis Határ Bernadett ezúttal a kezdőötösben kapott helyet, s a házigazdák 4-0-lal rajtoltak, de nemsokára már 6-12 állt az eredményjelzőn. Roberto Iniguez időkérése valamelyest felrázta a csapatot, a csapatkapitány Fegyverneky Zsófia is megszerezte első pontjait a Final Fourban. A második negyedben a spanyol Queralt Casas büntetőből egyenlíthetett volna, de nem találta el a gyűrűt, aztán a közönség ovációja közepette bemutatkozott a négyes döntőn Honti Kata, aki korábban befejezte pályafutását, de az idény közben visszatért, hogy főként edzéseken segítsen korábbi klubjának. A sok labdát eladó magyarok ezzel együtt tovább loholtak az eredmény után, de a francia Valeriane Ayayi vezette ellenfél nemsokára tíz ponton kívülre került. Iniguez 23-37-nél ismét lehívta tanítványait a pályáról, a nagyszünetben ennek köszönhetően 31-38 volt az állás.
A félidei statisztikából kitűnt, hogy az USK jobb százalékban dobta a kétpontosokat (58/46), a hazaiak öt büntetőjükből csak egyet értékesítettek, és – a Jekatyerinburg elleni meccsel ellentétben – lepattanózásban sem tudtak riválisuk fölé kerekedni (18/18).
A térfélcsere után a honosított Turner Yvonne – a pénteki elődöntőben a hazaiak legjobbja – elérte a tíz pontot, majd a szerb Aleksandra Crvendakic triplájával és duplájával két pontra csökkent a különbség. A svéd Amanda Zahui pedig a 28. percben óriási hangorkán közepette kiegyenlített (46-46), az utolsó játékrész 46-48-ról indult.
Ebben mindkét csapat idegesen játszott, sorra maradtak ki a helyzetek, bő négy perc alatt összesen csak hat pont született. A továbbra is gyengén büntetőző zöld-sárgáknál csak légiósok voltak a parketten, ennek ellenére 48-59-nél elúszni látszott a meccs. A hajrában 53-59-nél a Sopron három labdabirtoklásból sem talált a gyűrűbe, így pedig nem tudta szorossá tenni a végjátékot és meg kellett elégednie a negyedik hellyel.
A hazaiak legjobbja az egyaránt 12 pontos Crvendakic és Turner lett.
A harmadik Final Fourján szerepelt Sopron 2009-ben Salamancában szintén a negyedik, tavaly pedig rendezőként a második helyen zárt.

Érd, 2019. április 14. A magyar játékosok a mérkőzés után a Magyarország – Oroszország férfi kézilabda Eb-selejtező mérkőzésen az Érd Arénában 2019. április 14-én. A magyar válogatott 23-23-as döntetlent játszott Oroszországgal. MTI/Koszticsák Szilárd

később:
döntő:
Jekatyerinburg (orosz)-Dinamo Kurszk (orosz) 20.30

Az Euroliga négyes döntőjébe jutott magyar csapatok helyezései:
—————————————————————
2001, Messina: MiZo-Pécsi VSK 3.
2004, Pécs: MiZo-Pécsi VSK 3.
2005, Szamara: MiZo-Pécsi VSK 4.
2009, Salamanca: MKB-Euroleasing Sopron 4.
2018, Sopron: Sopron Basket 2.
2019, Sopron: Sopron Basket 4.

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com