EURO 2020 – Szabics Imre szerint jól jött a magyaroknak a halasztás

Szabics Imre szerint a magyar labdarúgó-válogatott számára pozitív hatása lehet annak, hogy az Európa-bajnokságot a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották.

Az osztrák nemzeti csapat másodedzőjeként dolgozó szakember az M1 aktuális csatornának elmondta, a bolgárok elleni pótselejtező előtt nem volt könnyű helyzetben a magyarok szakmai stábja, hiszen több futballista nem játszott, az időpontváltozással viszont van idő arra, hogy például a sérüléssel bajlódó Willi Orbán felépüljön, vagy éppen a Kínába igazoló Kádár Tamás újra formába lendüljön.

A 36-szoros válogatott Szabics Imre megjegyezte, amennyiben a pótselejtezőre úgy tud felkészülni a magyar válogatott, hogy minden játékos egészséges és jó formában van, reális esélye lesz a továbbjutásra. Hozzátette, Bulgáriában képesnek tartja az együttest a sikerre, hazai pályán a Puskás Arénában pedig a 70 ezer magyar szurkoló olyan egyedülálló hangulatot teremthet, amely megsokszorozhatja a játékosok erejét és kiharcolhatják az Eb-szereplést.

Az osztrák válogatott már korábban biztosította helyét a kontinensviadalon, éppen a napokban játszott volna felkészülési mérkőzést a törökökkel, amely azonban meghiúsult. Szabics Imre megjegyezte, a jelenlegi helyzetben vannak nyertesek és vesztesek is, előbbi például a válogatott egyik kulcsjátékosa, Marko Arnautovic, aki Kínában légióskodik, így hosszú ideje nincs játékban, de látva a kialakult helyzetet, vélhetően ő lesz az első, aki újra formába lendül majd.

Forrás: MTI.hu
Fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com