Erős földrengés rázta meg Japán északnyugati részét

Japán északnyugati részét 6,8-as erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint kedd este; a hatóságok egyméteres szökőárra adtak ki figyelmeztetést az érintett partszakaszokon.

    A japán meteorológiai szolgálat arról tájékoztatott, hogy a földmozgás fészke a nyugati fekvésű Jamagata prefektúra partjai előtt, Szakata városától 50 kilométerre délnyugatra, viszonylag közel a földfelszínhez, a tengerszinttől mért tíz kilométeres mélységben volt. A felszínhez közeli rengések általában veszélyesebbek, mivel nagyobb pusztítást szoktak okozni.
A hatóságok egy méter magas szökőárra figyelmeztettek a nyugati Jamagata, Niigata és Isikava prefektúrák partvidékén, de csak ennél sokkal kisebb vízszint emelkedést észleltek fél óra múlva.
Értesülések szerint a Niigata prefektúrában működő Kasivazaki-Kariva atomerőmű hét reaktorblokkja üzemen kívül van, s rendellenességet sem jelentettek a létesítményből.
A későbbi jelentések csak kisebb sérülésekről és anyagi kárról szóltak. Kilencezer lakásban megszűnt az áramszolgáltatás, és a térségben elővigyázatosságból leálltak a szupervonatok.
Niigata prefektúrában 1500 ember óvóhelyekre vonult. A kormány figyelmeztette a vidék lakosságát, hogy utórengések lehetségesek. Abe Sindzó miniszterelnök bizottságot alakított a károk felmérésére.

 

 

 

Forrás: MTI

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com