Erdogan Budapesten – Kövér László fogadta a török elnököt

Kövér László házelnök fogadta hétfőn a hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Recep Tayyip Erdogan török államfőt.

    Az Országgyűlés sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az Országházban folytatott megbeszélésen Kövér László azt mondta: Magyarország stratégiai partnerként tekint Törökországra. Kiemelte továbbá, hogy az eurázsiai ország politikai és gazdasági stabilitása nemcsak Magyarország, hanem egész Európa számára fontos.

A házelnök a két ország közötti politikai kapcsolatokat kiválónak értékelte, és kifejezte az elkötelezettséget az együttműködés további elmélyítéséért.

Kövér László kitűnőnek és sokrétűnek nevezte a két ország törvényhozásai közötti hosszú múltra visszatekintő kapcsolatokat is, külön kiemelve: 2010 óta – elnöki, alelnöki, bizottsági és képviselői szinten – több mint 50 találkozót tartottak. Ezt a kapcsolatot tovább erősíti majd a két ország parlamenti baráti tagozatainak jövőbeli együttműködése – tette hozzá.

 

A közlemény szerint a török államfő a politikai kapcsolatok tovább építése mellett a gazdasági kapcsolatok erősítését is szorgalmazta, kijelentve: egymás országaiban való befektetésre ösztönözi mind a magyar, mind a török üzletembereket. A felek fontosnak nevezték a széleskörű kulturális és oktatási együttműködést is – olvasható a közleményben.

 

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com