EP-választás – Lemondott az LMP elnöksége

Lemondott az LMP elnöksége, miután a párt nem szerzett mandátumot a vasárnapi európai parlamenti választáson – jelentette be Keresztes László Lóránt társelnök Budapesten. 

    A politikus sajtótájékoztatón a választás egyetlen pozitívumaként azt említette, hogy az LMP képes volt egy valódi sorskérdést, az éghajlatváltozást a kampány középpontjába állítani.
Vágó Gábor listavezető a választási vereséget a tavalyi országgyűlési választás után az LMP-ben kialakult belső visszásságoknak tulajdonította. Ahogy fogalmazott, le kell küzdeni azt a hitelességi válságot, amit “a 2018-as harakiri” okozott.
A választók megbüntették az ellenzéki pártokat a 2018-as fiaskó miatt, így az LMP-t is – jelentette ki. Hozzátéve: le kell vonni a tanulságokat, miért maradt Magyarországon a populizmus egyedüli ellenfele a neoliberális alternatíva, és miért kapott Magyarországon súlyos pofont az, ami Európában a korszellem, vagyis a rendszerkritika.
A klímaváltozás legfőbb okának a fennálló rendszert nevezte, “de ma az ellenzéki oldalon is ennek a támogatói vannak”. Kifejtette: a NER alapjai azon nyugszanak, hogyan kötnek egyességet nagyvállalatokkal, és a Gyurcsány-kormány politikája is ezen nyugodott, vagyis a DK érdemben nem rendszerellenzéki.
Rámutatott: Magyarországról nem lesz képviselete az EP-ben a zöldpolitikának.
A párt másik társelnöke, Demeter Márta a választási vereség kiértékelését ígérte, valamint az ökopolitika terjesztését.
Az LMP várhatóan júniusban tartja tisztújítását – hangzott el.
Kanász-Nagy Máté, az országos elnökség titkára az önkormányzati választásokkal kapcsolatos kérdésre úgy felelt: az ellenzék esélye az, ha a kormánnyal szemben egységesen lép fel. Az EP-választást speciálisnak nevezte, ezért szerinte nem szabad kizárólag ennek eredményéből kiindulni az önkormányzati választásról szóló tárgyalásokon.
A két távozó társelnök gratulált azoknak, akik mandátumot szereztek, és  köszönetet mondtak azoknak, akik részt vettek a vasárnapi választáson.

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com