Emmi: a családtámogatások az apákat is jelentősen segítik

A kormány azon dolgozik, hogy megteremtse a család és a munka egyensúlyát az édesanyák mellett az édesapák számára is – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) családpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) vasárnap, az apák napjára szervezett dunai hajózást megelőző sajtótájékoztatóján Budapesten.     

    Beneda Attila hozzátette, ezt szolgálja az utóbbi 8-9 évben kiépített családtámogatási rendszer, amelynek szinte minden elemét már az édesapák is igénybe tudják venni.
Az apák is mehetnek gyesre, gyedre, illetve a családi adókedvezményt is felvehetik. A családvédelmi akcióterv pedig az édesapák mellett már a nagyszülőkre, így a nagypapákra is nagy figyelmet fordít, ezt támasztja alá a nagyszülői gyed kialakítása – sorolta.     A helyettes államtitkár köszöntőjében kiemelte: statisztikai adatok bizonyítják, hogy sokkal jobbak az életkilátásaik azoknak a felnőtteknek, akiknek gyermekük van, különösen igaz ez az édesapákra.     “Egy férfi életében nemcsak a legizgalmasabb, hanem a legszebb dolog is, ami történhet, hogyha édesapává, majd később nagyapává válik” – fogalmazott Beneda Attila.     Király Nóra, a Ficsak alapítója elmondta, az apák napja alkalmából évek óta szerveznek rendezvényeket. Azon dolgoznak, hogy ez a nap, június harmadik vasárnapja az anyák napjához hasonlóan fontos nappá váljon.     A Ficsak mindent megtesz azért, hogy a család intézményét megerősítse, épp ezért nagyon örülnek, hogy az elmúlt 9 év kormányzati intézkedéseinek is ez áll a középpontjában – mondta Király Nóra.     A sajtótájékoztató végén a résztvevők egy-egy száll virágot dobtak a Dunába, az elmúlt hetekben történt hajószerencsétlenség áldozataira emlékezve.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com