Emléktábla-avatással és könyvbemutatóval ünnepelték a MOKSZ 110. születésnapját

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) alapításának 110. évfordulója alkalmából rendezett keddi ünnepségen bemutatták a februárban olimpiai aranyérmes rövidpályás gyorskorcsolyaváltóról szóló könyvet, és emléktáblát avattak a téli ötkarikás játékokon dobogós sportolók tiszteletére a Városligeti Műjégpályán.

    “Téli sportnemzet vagyunk, legalábbis ami a jeges sportokat illeti. Nálunk volt az első műjégpálya Európában, de a magyar sport első világbajnoka is korcsolyázó volt Kronberger Lily személyében 1908-ban” – mondta köszöntőjében Kósa Lajos. A MOKSZ elnöke a magyarok sajátosságának nevezte, hogy korlátozott erőforrásból nagy eredményeket érnek el. Példaként említette, hogy amíg Magyarországon 22 jégpálya van, addig Kanadában 3000, itthon 103 igazolt rövidpályás gyorskorcsolyázó versenyez, addig a Koreai Köztársaságban 300 ezer.

Schulek Csaba ügyvezető igazgató bejelentette, hogy február 22. a Magyar korcsolyázás napja lesz, az elsőt jövőre tartják meg, éppen az első magyar téli olimpiai bajnoki cím megszerzésének első évfordulóján. Megjegyezte, a szövetség fennállásának 120. évfordulóját már Nemzeti Korcsolyázó Központban szeretnék ünnepelni.

Az ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a többi között arról beszélt, remélhetőleg a phjongcshangi játékok idején sok gyermek kedvet kapott a korcsolyázáshoz és folytatják majd a sportág sikeres hagyományait.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes ehhez kapcsolódva megjegyezte, a főváros óvodások ingyenes korcsolyaoktatásával és iskolások kedvezményes korcsolyázási lehetőségeivel próbál segíteni abban, hogy minél többen megismerkedjenek a sportággal.

Fredi Schmid, a nemzetközi szövetség igazgatója azt emelte ki, hogy magyar tagszervezete nemcsak része az ISU-nak, hanem rendkívül sikeres és produktív is, ezt támasztja alá több mint tíz világ- és Európa-bajnoka, a februárban elért első olimpiai diadala is, valamint az, hogy több mint harminc nagy világeseménynek, továbbá három ISU-kongresszusnak adott már otthont.

Az eseményen bemutatták az olimpiai győzelmet megörökítő, képekkel illusztrált Aranypengék című könyvet, amelyet Radványi Benedek és Kovács Erika írt. Mint kiderült, a nyomtatással le kellett állni, mert a férfiváltó éppen akkor futott világcsúcsot a calgaryi világkupa-versenyen, és azt még bele akarták tenni. A történetet egy krimi izgalmával feldolgozó kötet 3980 forintba kerül.

A rendezvény zárásaként Szalay-Bobrovniczky leleplezte azt a márványtáblát, amely a téli olimpiákon szerzett egy arany-, két ezüst- és négy bronzéremnek állít emléket.

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke beszédet mond a februárban olimpiai aranyérmes rövidpályás gyorskorcsolya váltó tiszteletére elhelyezett emléktábla avatásán a MOKSZ alapításának 110. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a Városligeti Műjégpályán

 

 

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke (b3) és Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes (j4) a februárban olimpiai aranyérmes rövidpályás gyorskorcsolya váltó tiszteletére elhelyezett emléktábla avatásán a MOKSZ alapításának 110. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

 

 

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédet mond a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) alapításának 110. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

 

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com