Emelkedik az ápolási díj, bevezetik a gyermekek otthongondozási díját

Jövő januártól 15 százalékkal emelkedik az ápolási díj és bevezetik a gyermekek otthongondozási díját – döntött az Országgyűlés szerdán.

    A képviselők 129 igen szavazattal fogadták el a kormány javaslatát az egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról.

Ennek alapján jövőre 15 százalékkal emelkedik a tartósan beteg, súlyosan fogyatékos hozzátartozójukat otthon ápolók ápolási díja.

Az önmagukat ellátni nem tudó, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg gyermekükről gondoskodó szülők esetében bevezetik a gyermekek otthongondozási díját, amelynek összege januártól bruttó 100 ezer forint, de lépcsőzetes emeléssel 2022 januárjától az akkori minimálbérhez illeszkedik majd. Az ellátás a gyermek életkorára tekintet nélkül nyújtható az őt ápoló szülőnek. Másfélszeres összegű ellátást kap az a szülő, aki több önellátásra képtelen gyermekről is gondoskodik.

Az ápolási díj a nyugellátás szempontjából szolgálati időt jelent, a módosítással pedig megteremtik annak lehetőségét, hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai esetében is biztosítási időnek számítson.

A módosítások értelmében 2019 januárjától átalakul a rehabilitációs kártya használatának szabálya, így a járulékkedvezményt közvetlenül a munkáltató érvényesítheti.

2020-tól örökbefogadói díjat vezetnek be, amely a gyed összegével azonos támogatást nyújt 6 hónapon át a gyermeket újonnan örökbefogadó családoknak. Azoknak, akik az örökbefogadói díjhoz szükséges biztosítási díjjal nem rendelkeznek, kibővítik az örökbefogadói gyes-jogosultságát. Szintén 2020-tól egyszeri anyasági támogatásban részesülhet minden örökbefogadó, aki a gyermeket egy évnél rövidebb ideje neveli, függetlenül a gyermek életkorától. Emellett a nevelt gyermek után is igénybe vehető lesz a gyed.

A gyermekbántalmazások megelőzése érdekében tovább szigorodik a gyermekek sérelmére bűncselekményt elkövetőkre vonatkozó foglalkozási tilalmak köre és időtartama.

A hajléktalanellátással kapcsolatban a törvénymódosítás megteremti annak lehetőségét, hogy ott, ahol nem kötelező átmeneti intézményt fenntartani, a nappali melegedőhöz kapcsoltan alakíthassanak ki külső férőhely formájában lakhatási szolgáltatást.

A szociális étkeztetésben meghatározzák a befogadott ellátotti létszámot, jövőre pedig csak olyan településen indítható új népkonyha-szolgáltatás, ahol ahhoz a helyi önkormányzat, fővárosi kerületi önkormányzat hozzájárul.

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com