Emberkereskedelem és kitartottság bűntette miatt járt el a rendőrség

A nyíregyházi rendőrök 14 helyszínen hajtottak végre más rendőri szervek bevonásával összehangolt rendőri műveletet.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya emberkereskedelem, valamint kitartottság bűntette miatt folytat nyomozást őrizetbe vételük mellett B. István 34 éves budapesti, B. György 37 éves budapesti, F. Dávid 28 éves pomázi, B. Richárd 21 éves baktalórántházi, D. Mátyás 33 éves balkányi, és N. Sándor 45 éves ópályi lakosok ellen, valamint további négy gyanúsított szabadlábon védekezhet.

A megalapozott gyanú szerint a férfiak egymás tevékenységét segítve 2015. óta összehangoltan szervezték kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nők felkutatását, majd kiutaztatását Németországba annak érdekében, hogy ott idegen férfiak számára anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást nyújtsanak. A lányokat külföldön a budapesti testvérpár által üzemeltetett „házakban” szállásolták el, akik a gyanúsítottak irányítása és felügyelete mellett rendszeresen prostitúciós tevékenységet végeztek. Az általuk keresett pénz nagy részét elvették tőlük, többüket kint tartózkodásuk alatt bántalmazták, fenyegették. A lányok szexuális szolgáltatásait német internetes oldalakon hirdették, aminek költségeit szintén a nekik járó pénzből vonták le.

A nyomozók a gyanúsítottak lakóhelyein és hozzájuk köthető további ingatlanokban, összesen 14 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, budapesti és németországi helyszínen hajtottak végre rendőrségi műveleteket 2019. április 23-án. A nyíregyházi rendőrökkel együttműködtek a megyei rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztálya, a Terrorelhárítási Központ, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala, valamint a németországi társzervek munkatársai.

A gyanúsítottak lakóhelyein, a rendőrök több millió forint értékben foglaltak le a bűncselekmények elkövetése során szerzett vagyonból származó luxusautókat, arany ékszereket és elektronikai berendezéseket. A rendőrség előterjesztést tett a gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság 2019. április 25-én minden őrizetbe vett gyanúsított vonatkozásában elrendelt.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2019. április 25-én újabb három gyanúsítottat fogtak el az ügyben és vettek bűnügyi őrizetbe. A gyanúsítottak száma így 13-ra emelkedett, ami várhatóan még tovább bővül majd a büntetőeljárás alatt.

Forrás/Fotó: Police.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com