Emberi őssejtek segítségével gyógyítottak meg cukorbeteg egereket amerikai kutatók

Emberi őssejtek segítségével gyógyítottak meg cukorbeteg egereket a St. Louis-i Washington Egyetem kutatói.

    A kutatók emberi őssejteket alakítottak át inzulintermelő sejtekké és egereken szemléltették, hogy ezeknek a sejteknek a szervezetbe juttatásával kontrollálni lehet a vércukorszintet és kilenc hónapra gyakorlatilag meggyógyították a diabéteszes egereket.
Eredményeiket a Nature Biotechnology című lapban mutatták be.
“Az emberi őssejtek inzulintermelő bétasejtté, idegsejtté vagy szívsejtté való átalakításakor általánosan jelentkező probléma, hogy olyan más sejteket is létrehozunk, amelyekre nincs szükség. Minél több ilyen sejt keletkezik, annál kevesebb fontos sejt jön létre a terápia szempontjából” – mondta Jeffrey R. Millman, A Washington Egyetem kutatója.
Néhány éve ugyanezen kutatók fedezték fel, hogyan lehet emberi őssejteket olyan hasnyálmirigy-sejtekké alakítani, amelyek inzulint termelnek. Ekkor egy új technika alkalmazásával Millman és csapata a bétasejt létrehozása során jóval kevesebb melléktermék-sejtet állított elő.
A technika a sejtek belsejét szervező, úgynevezett citoszkeletont, a fehérjeszálakból álló bonyolult rácsot érinti. Ez adja meg a sejt formáját és teszi lehetővé, hogy interakcióba lépjen környezetével.
“Képesek voltunk több bétasejtet előállítani, és ezek a sejtek jobban is funkcionáltak az egerekben, néhányuk több mint egy éven át gyógyult maradt” – mondta Millman.
Még mindig sok mindent kell kidolgozniuk a kutatóknak ahhoz, hogy ez a módszer használható lehessen cukorbetegek kezelésében. Következő lépésként a kutatók a sejteket hosszabb időn át, nagyobb állati modelleken fogják tesztelni és azon dolgoznak, hogy automatizálják az eljárást – fejtette ki a kutató.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pixabay.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com