Elsősorban a nagyvállalatok adnak béren kívüli juttatást

Átlagosan bruttó 371 ezer forintot, a tavalyinál kicsit kevesebbet nyújtanak a munkavállalóiknak cafeteria juttatásként a cégek a Szent István Egyetem és a HR Kutató Központ által végzett friss kutatás szerint, amelyből az is kiderül, hogy elsősorban a nagyvállalatok adnak béren kívüli juttatást – írta a Világgazdaság kedden.

    A kutatás alapján 2 százalékról 6-7 százalékra nőtt az e célra legfeljebb 100 ezer forintot biztosító munkáltatók aránya.
A népszerűségi toplistát a SZÉP-kártya elemei uralják, az önkéntes egészség- és nyugdíjpénztári hozzájárulás viszont leszorult az élről, és a tavalyihoz képest hátrébb sorolódott a bérként adózó pénzkifizetés is.
A felmérés tanúsága szerint a nagyvállalatok körében a legnagyobb a béren kívüli juttatás elterjedtsége: az ezer fő fölötti alkalmazotti létszámmal működők 91 százalékánál vannak fixen nyújtott, illetve cafeteria juttatások, utóbbit 77 százalékuk biztosítja – írta a lap, hozzátéve, hogy az 50 fő alatti cégeknél 49 százalék ez az arány.
A vállalkozások egyre inkább személyre szabják a béren kívüli juttatásokat, így a mobiltelefon-használat ma már a legtöbb munkáltató által biztosított lehetőség. A kutatás szerint egyre inkább nem az adóterhek szerint döntenek a cégek a juttatásokról, hanem sokkal inkább a HR és a vállalati policy szerint, amit az adott foglalkoztató a munkaerő megnyerése és megtartása érdekében követ.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com