Elpusztult az első klónozott tehén Japánban

Elpusztult a világ első klónozott tehene egy japán kutatóintézetben. A közlemény szerint az állat magas kort, 21 évet és három hónapot élt meg.

     A Kaga nevű tehén szerdán pusztult el az Isikava prefektúrában lévő állattenyésztési kutatóintézetben. A tehén hím ikre, Noto tavaly májusban pusztult el. A tehenek átlagos életkora húsz év.
A klónozott állatok 1998 júliusában születtek a Kindai Egyetem és a kutatóközpont közös kutatási programjában. A tudósok azt a technológiát alkalmazták a klónozáshoz, amellyel Nagy-Britanniában megalkották a világ első klónállatát, Dollyt, a birkát 1996-ban.
Kaga egészségi állapota szeptember végére hanyatlott annyira, hogy már nehezen tudott lábra állni. Táplálékkiegészítőkkel próbáltak javítani az állapotán, és gyulladáscsökkentőt is kapott a lábai miatt. Ennek ellenére október elején már nem tudott felállni, és szerdára elpusztult.
Az isikavai intézetben 2006-ra 14 tehenet klónoztak, a kutatást azonban később visszafogták, mivel 2009-ben betiltották a klónozott marhahús forgalmazását. A szarvasmarhákat ezt követően a klónozott tehenek élettartamának tanulmányozására tartották.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com