Először végeznek helikopteres parlagfű-felderítést Heves megyében

Először végeznek helikopteres parlagfű-felderítést Heves megyében, az egynapos szemlét a Belügyminisztérium és az Agrárminisztérium támogatja – jelentette be a megyei kormányhivatal főigazgatója kedden, a Gyöngyös-Pipishegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.

    Seszták Attila hangsúlyozta: a kormányhivatal a parlagfű elleni hatékony védekezést közérdeknek tekinti, az ellenőrzés évek óta tervszerűen, július 1-jétől október végéig tart.
Az eltelt csaknem két hónapban mintegy 33 ezer hektárnyi terület földi szemlézését végezték el. A Készenléti Rendőrség helikopterével egyetlen nap alatt ennek több mint négyszeresét, várhatóan körülbelül 150 ezer hektárnyi területet ellenőriznek. Ez nagy segítséget jelent a földről nehezen észrevehető, vagy nehezen megközelíthető parlagfüves “foltok” felderítésében – mondta, hozzátéve, hogy a vizsgálatok a nap folyamán három útvonalon 48 települést érintenek.
A főigazgató emlékeztetett: a parlagfű a leggyakoribb gyomnövény Magyarországon, virágpora több allergiás megbetegedés kiváltója mint az összes többi allergén növény együttvéve. Becslések szerint a probléma már a lakosság mintegy 15-20 százalékát érinti.
Seszták Attila kiemelte: június 30. után az eljáró hatóság – Heves megyében az Egri Járási Hivatal agrárügyi és környezetvédelmi főosztály növény- és talajvédelmi osztálya – minden esetben növényvédelmi bírságot ró ki a parlagfűmentesítési kötelezettségüket elmulasztó tulajdonosokra, illetve földhasználókra.
A szankció mértékét a fertőzött terület mérete, valamint a parlagfű-borítottság határozza meg, összege 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjed. Bizonyos esetekben kötelező közérdekű védekezést rendelnek el, amelynek költsége szintén a földhasználót terheli – mondta.
A főigazgató tájékoztatása szerint Heves megyében tavaly több mint 466 hektárnyi fertőzött területet derítettek fel a kormányhivatal szakemberei, ebből 152,5 hektáron rendeltek el közérdekű védekezést. Növényvédelmi bírságot 191 esetben szabtak ki, összesen 15 millió forintot meghaladó összegben. Idén a felderített parlagfüves terület nagysága eddig 170 hektár, ebből csaknem 107 hektáron közérdekű védekezést rendeltek el. A szakhatóság július óta mintegy 2 millió forint növényvédelmi bírságot szabott ki.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com