Először növekedett 15 év után a bangladesi tigrispopuláció az orvvadászok elleni fellépés nyomán

Először növekedett 15 év után a Banglades területén levő Sundarbans térségben élő tigirispopuláció az után, hogy a világ legnagyobb mangroveerdőségében határozott intézkedésekkel leszámoltak a vadorzókkal – jelentették be helyi illetékesek szerdán.

    A térségben folytatott tigrisszámlálásról közzétett jelentés szerint a bengáli tigrisek száma a négy évvel ezelőtti 106 egyedről 114-re nőtt.
2015-ben a hatóságok megkongatták a vészharangot, amikor az akkori számlálásban kiderült, hogy csupán 106 egyed él az erdőben, ami kevesebb mint egynegyede a 2004-ben feljegyzett 440 egyedből álló populációnak.
“Nyolcszázalékos növekedést mutat a tigrispopuláció, ez nagy siker” – mondta Sahab Uddin erdészeti miniszter a jelentés ismertetésekor.
“A trend pozitív, ami azt jelzi, hogy hatékonyak a jelenlegi fajmegőrzési stratégiák, programok” – tette hozzá Safiul Alam, az erdők megőrzéséért felelős illetékes.
A hatóságok az állatszámlálást tavaly végezték mintegy 1656 négyzetkilométernyi területen kameracsapdákat használva.
Sudarbans, amelynek egy része átnyúlik India keleti részére, a ritka kúposfejű delfin és a bengáli tigrisek otthona, mindkét faj veszélyeztetett az orvvadászat és élőhelyük elvesztése miatt.
2015 óta a bangladesi hatóságok számos intézkedést hoztak a bengáli tigrisek számának növelésére: több mint kétszeresére növelték az erdőben lévő természetvédelmi terület nagyságát. A biztonsági erők elitalakulata lecsapott az orvvadászokra, megölve több tucatnyit. Fegyver-visszavásárlást is meghirdettek, ennek nyomán 200 orvvadász adta le fegyvereit és lőszereit, cserében pénzt, jogi segítséget és mobiltelefonokat kaptak.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com