Elhunyt Mirjana Markovic, Slobodan Milosevic özvegye

Hetvenhat éves korában elhunyt vasárnap Oroszországban Mirjana Markovic, Slobodan Milosevic néhai szerb és jugoszláv elnök özvegye – közölte a belgrádi média.

    A Tanjug hírügynökség értesülései szerint Markovic egy moszkvai kórházban hunyt el.
Dragan Radovic, a vele kapcsolatot tartó Szabadság Egyesület illetékese azt mondta, hogy Markovic tüdőgyulladásban halt meg, és előtte átesett két műtéten is. Egy hónappal ezelőtt elesett, eltörte a jobb karját, feküdnie kellett, aminek szövődményei lettek, víz gyülemlett fel a tüdejében, és tüdőgyulladást kapott.
Radovic szerint Markovic azt akarta, hogy férje mellett, a Belgrádtól keletre fekvő, Pozarevacban temessék el.
Mirjana Markovic 1942-ben született Pozsarevácon. A belgrádi egyetemen doktorált szociológiából, ott tanított, rendes tagja volt az orosz tudományos akadémiának, és vendégtanára a moszkvai Lomonoszov-egyetemnek. A belgrádi média ismertetése szerint mintegy száz tudományos értekezést írt szociológiából, illetve két tankönyvet is. Egyik alapítója és elnöke volt a 23 baloldali és kommunista pártot tömörítő Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL) nevű pártszövetségnek, amely a fő koalíciós partnere volt a férje által vezetett Szerbiai Szocialista Pártnak (SPS).
Milosevic hatalmát 2000. október 5-én döntötték meg, a rá következő évben elfogták és kiadták a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Pere 2002-ben kezdődött, hatvan vádpontban folyt ellene eljárás, egyebek mellett népirtással, emberiesség elleni bűncselekményekkel és etnikai tisztogatással vádolták, ám ítélet végül nem született, mert 2006-ban meghalt a börtönben.
Mirjana Markovic a Milosevic-rezsim bukása után menekült Marko fiával együtt Oroszországba, ahol 2010-ben kaptak mindketten menedékjogot. Távozása után néhány évvel hazájában távollétében vádat emeltek ellene amiatt, hogy 2000-ben a JUL vezetőjeként nyomást gyakorolt a kormány egyik bizottságának tagjaira, hogy állami tulajdonú lakást kapjon törvénytelen módon az unokája dadája. Az Interpol 2005 óta körözte, de Oroszország nem adta ki Szerbiának. A nőt távollétében egy év börtönbüntetésre ítélték tavaly júniusban, de a fellebbviteli bíróság a múlt hónapban visszavonta a bűncselekménye elkövetése után majd 19 évvel hozott ítéletet, és perújrafelvételt rendelt el eljárásbeli szabálytalanságokra hivatkozva.
A belgrádi média sokszor a Milosevic-rezsim két legsúlyosabb politikai bűntényének, a Stambolic- és a Curuvija-gyilkosságnak a megrendelőjeként emlegette, cigarettacsempészéssel is összefüggésbe hozta, de emiatt sosem hallgatták ki a hatóságok.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com