Elhunyt Ferdinand Piëch, a Volkswagen konszern volt vezetője

Elhunyt 82 éves korában Ferdinand Karl Piëch, a Volkswagen (VW) konszern volt vezetője, a német autógyártás jelentős személyisége – közölte hétfő este a német sajtó az egykori vállalatigazgató családjára hivatkozva.

    Özvegyének közleménye szerint – amelyet a család ügyvédje juttatott el a dpa német hírügynökségnek – Ferdinand Karl Piëch augusztus 25-én hunyt el váratlanul. Özvegye mellett tizenhárom gyermeke, valamint kétszer ennyi unokája gyászolja.
A Bild szerint az osztrák származású Piëch egy rendezvényre utazott Bajorországba, és egy rosenheimi étteremben esett össze felesége, Ursula Piëch szeme láttára. Az egykori VW-igazgatót egy rosenheimi kórházba szállították, ahol végül meghalt.
Piëch 1937. április 17-én született Anton és Louise Piëch gyermekeként, és a legendás Ferdinand Porsche – a Volkswagen Bogár tervezője és a Porsche autógyártó cég alapítója – unokájaként. Szakmai pályafutását a Porschénál kezdte, majd az Audinál, végül pedig a Volkswagennél helyezkedett el.
Piëch sokáig a wolfsburgi székhelyű vállalat patriarchájának számított. 1993-tól 2002-ig tartó igazgatótanácsi elnöksége alatt vált világkonszernné és a legnagyobb európai autóipari céggé a Volkswagen AG, amelyhez ma olyan márkák tartoznak, mint az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Ducati, a Lamborghini, a Man, a Porsche, a Scania, a Seat, a Skoda, a Volkswagen és a Volkswagen haszongépjárművek.
Ezt követően a felügyelőbizottság elnöki tisztségét látta el 2015-ig, amikor is a vállalatnál kialakult hatalmi harcok nyomán lemondott posztjáról.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: VW



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com