Elhunyt Branko Lustig Oscar-díjas filmproducer

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:
Nyolcvanhét évesen Zágrábban csütörtökön elhunyt Branko Lustig kétszeres Oscar-díjas filmproducer.

A nemzetközileg elismert producer a legjobb film kategóriában 1994-ben a Schindler listája, 2001-ben pedig a Gladiátor című filmmel nyerte el a rangos kitüntetést.

Branko Lustig 1932-ben született Eszéken. Zsidó származása miatt a második világháborúban az auschwitzi és a bergen-belseni koncentrációs táborban is raboskodott. Több családtagja is a különböző európai koncentrációs táborokban tűnt el. Fogva tartásának tapasztalatait beleszőtte a Schindler listája című, Steven Spielberg rendezte filmjébe, így meggyőzően tudták ábrázolni a koncentrációs táborok nyomasztó világát.

Az ötvenes évek elején a zágrábi színházművészeti akadémián tanult színészetet, valamint több filmen is dolgozott, először felvételszervezőként, később rendezőasszisztensként. Lustig 1988-ban költözött Amerikába, filmigazgatója és producere volt több mint száz horvát, koprodukciós és külföldi filmnek, köztük A Sólyom végveszélyben, a Hannibal, a Mennyei királyság, a Bor, mámor, Provence és az Amerikai gengszter című produkcióknak.

Tíz évvel ezelőtt költözött vissza Zágrábba feleségével. Abban az évben elnyerte Zágráb díszpolgári címét “kiemelkedő hozzájárulásáért a demokratikus társadalom, valamint a filmművészet és a megértés kultúrájának előremozdításáért”.

A Schindler listájáért kapott Oscar-szobrocskát 2015-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézetnek adományozta.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com