Elemző: a házszabály módosítása nem érinti az ellenzéki képviselők szólásszabadságát

A parlamenti házszabály kedden elfogadott szigorítását az ellenzéki képviselők “provokálták ki”, de a módosítás semmilyen értelemben nem korlátozza majd szabadságukat a szólás- és véleménynyilvánítás terén – mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: szükséges volt a törvénymódosítás, mivel tavaly december óta az ellenzéki képviselők “botránypolitizálást” próbálnak megvalósítani az Országgyűlésben. A törvény értelmében nem az a cél, hogy büntessék a képviselői cselekedeteket, hanem hogy megelőzzék azokat az eseteket, amelyek magukkal vonhatják a ház méltóságának rombolását, vagy az Országgyűlés plenáris ülésének ellehetetlenülését – fogalmazott Tóth Erik.

A műsorban elhangzott, hogy a parlamenti szabályok szigorítása értelmében ki lehet zárni az ülésről, sőt egy időre ki is lehet tiltani az Országházból azokat a képviselőket, akik botrányt okoznak, vagy kirívó módon megzavarják a parlamenti munkát, emellett megemelték a lehetséges pénzbüntetések összegét is.

Forrás: MTI.hu
Fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com