Egyre kevesebben ellenzik a marihuána legalizálását Amerikában

Az amerikaiak 64 százaléka támogatja a marihuána legalizálását – derült ki a Gallup közvélemény-kutató cég legújabb, szerdán nyilvánosságra hozott felmérésének eredményiből. Az Egyesült Államokban még soha nem volt ilyen magas azok száma, akik törvényessé tennék a kábítószerként és gyógyszerként is használt növény árusítását.

A Gallup majdnem fél évszázada folyamatosan méri, hogy mennyien tennék legálissá a marihuánát. Az első, 1969-ben készült közvélemény-kutatásban még csak az amerikaiak 12 százaléka támogatta a drog legalizálását. A nyolcvanas és kilencvenes években 25 százalék körül volt a legalizálást pártolók aránya, majd a 2000-es években ugrásszerű emelkedésnek indult számuk, ami 2013-ra érte el az 50 százalékot.

A demokrata és pártoktól független szavazók mindig is engedékenyebbek voltak a kérdésben, de most először már a konzervatív Republikánus Párt szavazónak több mint fele (51 százalék) is a drog törvényi tiltása ellen van – derült ki a Gallup közvélemény-kutatásából.

Bár a szövetségi törvények szerint a marihuána még mindig a legveszélyesebb kábítószerek közt van besorolva az Egyesült Államokban, már nyolc államban és a fővárosban is legálissá tették annak használatát. 21 államban (valamint Guamban és Puerto Ricóban) pedig törvényesen lehet használni, és termeszteni orvosi célokra, 17 másik államban pedig a marihuánában található kenderben található egyik hatóanyag, a CBD használatát engedélyezték.

Az amerikaiak marihuánával kapcsolatos hozzáállása megnehezítve a Donald Trump amerikai elnök támogatását  élvező igazságügyi miniszter, Jeff Sessions dolgát, aki híresen nagy ellensége a marihuána legalizálásának, és több próbát is tett arra, hogy betartassa a marihuánát tiltó szövetségi törvényeket.

 

Forrás: 24.hu

Fotó:Mark/Flickr



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com