Egymillió dollárért is elkelhet A múmia ritka, 1932-ből származó filmplakátja

Akár egymillió dollárért (280 millió forintért) is elkelhet a Sothebys vasárnap kezdődő árverésén A múmia című, 1932-ben bemutatott film ritka plakátja – közölte az árverési ház.

A filmplakát mindössze három fennmaradt példányáról tud az árverési ház, amelynek előzetes becslése szerint 1-1,5 millió dollárnál (280-420 millió forintért) csaphat le majd a kalapács, megdöntve az eddigi árverési rekordot.

A Sothebys emlékeztetett rá, hogy 2017-ben egy árverésen egy 1931-es Drakula-filmplakátért fizetett ki egy vásárló 525 ezer 800 dolláros (147 millió forintos) aukciós rekordösszeget. 2005-ben pedig egy kaliforniai gyűjtő egy csődárverésen szerezte meg 690 ezer dollárért (193 millió forintért) a Metropolis című német némafilm poszterét.

A múmia poszterének online licitálása 950 ezer dollárról (266 millió forintról) kezdődik vasárnap és október 31-ig tart.

A főszereplő Boris Karloffot és szerelmét, Zita Johannt ábrázoló, színes, dinamikus plakátot az Universal stúdió egykori legendás posztertervezője, Grósz Károly alkotta. A Sothebys szerint a poszter meghatározó darabja lett a műfajnak, nyolc évtizede hat a filmplakátokra.

A posztert csak mozis reklámozásra gyártották, soha nem került boltokba. 1999-ben kiállították a New York-i Whitney Múzeumban. John Maher, a Sothebys szakértője hangsúlyozta, hogy A múmia, amelynek rendezője Karl Freund volt, egyike a horrorfilm zsánerét megalapozó produkcióknak. Ritkán látni a korszakból ilyen jó állapotú, élénk színeit is megőrző plakátot – fűzte hozzá.

 

MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com