Egyedi produkcióval érkezik Budapestre a Ganges Ragas

Február végén koncertet ad Budapesten a Ganges Ragas, az egyik leghíresebb  formáció, mely sajátos módon ötvözi a tradicionális indiai zenét az improvizációval. Stepan Christanov, a zenekar vezetője egy indiai ásramban ismerkedett meg a műfajjal és sajátította el az indiai rágák rendszerét, mely a mai ember spiritualitásának legmélyebb alapjait rejti. A zenekar ezúttal egy különleges előadással készül a magyarországi fellépésre.

„Azt gondolom, mindazok számára, akik ma úgy döntenek, hogy a spiritualitás felé fordulnak, fontos, hogy megismerjék és megértsék a rágák világát, hiszen ezek a zenék nagyon mély filozófiai térből születtek, és élőn bizonyítják, hogy a művészeten keresztül igenis megközelíthető a spiritualitás.” – mondja Gyöngy Dániel, az Everness koncertszervezője.

„Mivel a klasszikus indiai zene valójában egy folyamatosan változó, az érzelmekre erősen ható zenei nyelv, a mostani koncerten is egyfajta élő kommunikáció történik majd. A Ganges Ragas egy igazán autentikus zenekar, ráadásul ezúttal egy teljesen új és egyedi koncepcióval lép színpadra, így különösen izgalmas koncertélménynek nézünk elébe.”

„Az indiai rágák az idő homályában gyökereznek, és nagyon sokszínű, misztériummal, titokzatossággal és spiritualitással átitatott  képet festenek számunkra a világról. A rágákban az univerzum rezgése hangok formájában kel életre, mely valójában mindent kitölt, átrezeg. Amikor megszólal a tambura, a szitár és tablá, az olyan mintha aprócska ízelítőt kapnánk az univerzum harmóniájából. A Ganges Ragas zenéje mély gyógyító erővel hat a közönségre, a hangok különleges vibrációja a testet és a lelket egyaránt harmóniába kíséri.” – mondja Stepan Christanov.

A négytagú Ganges Ragas zenekarból ezúttal Stepan Christanov szitárművész és Yury Lebedev tablás látogat el Budapestre. A koncert előtt a közönség rövid beszélgetést hallhat az előadókkal az india rágák sajátos világáról.

A koncert ideje: 2019. február 23.

A koncert helye: Budapest, Bara Konferenciaközpont

 

 

Forrás, fotó: everness.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com