Egy svéd pár mentette meg a brit férfi életét, akinek lábát leharapta egy cápa

Egy szabadságát Ausztráliában töltő svéd párt méltatott szerdán a helyi sajtó azért, mert megmentette annak a brit férfinek az életét, akinek leharapta lábát egy cápa a turisták körében népszerű Whitsunday-szigeteknél. A ragadozó a férfi társát is súlyosan megsebesítette.

Billy Ludvigsson mentőápoló és társa, Emma Andersson kórházi sürgősségi ápoló a szigetek térségében búvárkodott kedden, amikor csónakjukba visszamászva kiáltozásokat hallottak. Csónakjukba húzták a vízből a súlyos sérülteket, és a náluk lévő kötelekből, törölközőkből azonnal hozzáláttak szorítókötések készítéséhez.

“A vérzés súlyos volt, életveszélyes” – mondta el szerdán Ludvigsson újságíróknak. “Úgy vélem, megmenthettük az életét” – tette hozzá. A svéd pár elmondta, hogy a helyzet súlyossága ellenére a britek nagyon nyugodtan viselekdtek, még viccelődtek is, miközben amilyen gyorsan csak lehet partra vitték őket.

“Nagy fájdalmai voltak, de meglepően nyugodtan viselkedett” – mondta Ludvigsson a lábát elvesztő férfiról. A két britet helikopterrel szállították kórházba, szerdán már lábadoztak műtétjeik után. A Nagy-korallzátonyhoz közeli térségben az elmúlt évben öt cápatámadást is feljegyeztek, egy novemberi támadás áldozata életét vesztette. A támadások nyomán Queensland szövetségi állam idegenforgalmi hatósága felszólította a kormányt cápamegfigyelő rendszer létesítésére az érintett térségekben, amelyeket több mint 750 ezer turista keres fel évente.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com