Egy magyar Lendület-csoport az antibiotikum-rezisztencia okait keresi

Napjainkban az egyik legnagyobb egészségügyi kihívás az antibiotikum-rezisztencia, ezt, illetve a legkisebb baktériumok, az úgynevezett mikoplazmák elleni védekezési lehetőségeket kutatja az MTA egyik Lendület kutatócsoportja – közölte a Magyar Idők.

    A lap csütörtöki száma szerint a Gyuranecz Miklós állatorvos vezette csapat tagjai eddig is komoly sikereket értek el, és az állatorvosi szakmán belül már most világhírűek.

Gyuranecz Miklós állatorvos elmondta: amiatt, hogy egyes ázsiai országokban, mint például Indiában vagy Kínában a csirkéket a mikoplazmózis elleni védekezés céljából majdhogynem folyamatosan antibiotikummal kezelik, nemcsak az állatokat megbetegítő kórokozók válnak ellenállóvá, de azok a baktériumok is, amelyek szintén előfordulnak a csirkében, de az embert is képesek megfertőzni.

Az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Állatorvos-tudományi Intézetében dolgozó kutatócsoport ezért az antibiotikum-felhasználás csökkentésének lehetőségeit kutató vizsgálatba kezdett. Ezt részben alapkutatási pályázatok, részben gyógyszercégek finanszírozzák, utóbbiak segítenek abban is, hogy a magyarországi labor rendszeresen kapjon mintákat ezen országok állatállományaiból.

Ugyancsak gyógyszergyárakkal együttműködve, a kutatócsoport alapkutatási szinten a vakcinafejlesztésben is részt vesz, és azon is dolgozik, hogy vizsgálni lehessen az egyes oltóanyagok hatékonyságát.

A 2012-ben alakult Lendület kutatócsoport már most egyedülálló eredményeket mondhat magáénak. Ahogyan a kutató fogalmazott, ezekkel ugyan nem lehet bekerülni a híradókba, viszont fel lehet kerülni az állatorvosi kutatások világtérképére, köszönhetően a Lendület pályázat biztosította anyagi háttérnek és a kutatócsoportban dolgozók felkészültségének.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com