Egy közel 1,8 millió kínai nő nemzőképességét is tartalmazó adatbázis tártak fel

Közel 1,8 millió nő személyes adatait, köztük nemzésre kész (1) vagy sem (0) státuszukat is tartalmazza az a kínai adatbázis, amelyre egy holland internetbiztonsági szakember, Victor Gevers bukkant rá a világhálón.

    Szerdai Twitter-üzenetében Gevers azt írta, hogy Kínában a férfiakhoz képest aránylag kevés nő van, ezért egy szervezet a nőkre vonatkozó adatgyűjtésbe kezdett. A létrehozott adathalmaz az érintettek telefonszáma, lakcíme, tanulmányi státusza, tartózkodási helye, személyiigazolvány-száma és család állapota mellett feltünteti – mint Gevers írta – “NemzésreKész” – 1 vagy 0 besorolású státuszukat is.
A legfiatalabb lány az adatbázisban 15, a legidősebb nő pedig 95 éves, az átlag életkor valamivel meghaladja a 32 évet. A legfiatalabb nő, aki a potenciális gyerekvállalás szempontjából 1-es besorolással szerepel a lajstromban, 18 éves, a legidősebb ilyen besorolású nő pedig 39 éves.
Az adathalmazban szereplők mindannyian egyedülállók (89 százalék), elváltak (10 százalék) vagy özvegyek (1 százalék). Mintegy 82 százalékuk Pekingben él.
Gevers szerint nem tudják, hogy az adatbázis kinek a tulajdona és valójában milyen célra hozták létre.
Gevers februárban egy arcfelismeréssel foglalkozó sencseni vállalat olyan adatbázisra lelt, amely több mint 2,5 millió ember adatait és hollétét tartja nyilván valós időben a Kína nyugati részén fekvő Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com