Egy hónap a 10. VinCE Budapestig

Nagy Sándor hódításait megidéző borok, a Sotheby’s árverések titkai és egy óceánt átszelő videós mesterkurzus – csak néhány momentum a legismertebb és legszínvonalasabb magyar beltéri boros rendezvény elmúlt 9 évéből, amelyeket az idei esemény programját bemutató sajtóeseményen elevenítettek fel. Egy hónap múlva tízedik alkalommal várja a szakmai látogatókat és borkedvelőket a VinCE Budapest Wine Show.

Ma már tradíciónak számít, hogy a boros szakma és a borkedvelők a VinCE Budapest Wine Show-n gyűlnek össze minden évben, hogy megismerjék a borvilág újdonságait és érdekességeit, megkóstolják a hazai és nemzetközi csúcsborokat és kapcsolatokat építsenek. 2010-ben szervezték meg először az eseményt, sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén már a 10. VinCE Budapest várja látogatóit április 25-27. között a Várkert Bazárban.

 

Negyedmillió üveg bor és párlat

Az idei eseményt beharangozó sajtótájékoztatón a szervezők visszatekintettek az eddigi évek eredményeire és bemutatták azokat a borászokat, akik már 2010-ben is jelen voltak kiállítóként. A VinCE Budapest az elmúlt 9 évben összesen csaknem 43.000 vendéget vonzott, és mintegy 200 mesterkurzuson 156 millió forint értékű bort és párlatot kóstolhattak meg a rendezvény résztvevői. A szervezők adatgyűjtéséből az is kiderül, hogy eddig közel 1.500 kiállító 250.000 tételét kóstolhatták végig a vendégek, ami fejenként több, mint 5 üveg bort vagy párlatot jelent.

 

Csúcsborok itthon és külföldön

Az eseményen Vancsik Ivett, a VinCE Budapest szakmai vezetője elmondta: fontosnak tartják, hogy a külföldi elismert előadók és tételek mellett a hazai szakemberek és a magyar borok is kiemelt szerepet kapjanak a rendezvényen. Ennek keretében az idei mesterkurzusokon lehetőség lesz 10 éves magyar csúcsborok kóstolására, fókuszba kerülnek a legjobb hazai dűlők, ízlelhetünk Villányi REDy-t és a Villányi Franc-t, és az ismét hódító útjára indult gin hazai vonatkozására is fény derül.

Természetesen a külföldi különlegességek sem maradnak el: a #10yearchallenge jegyében hat neves champagne ház tíz éve palackba került, a 2008-as szüreti évjáratból származó tételeivel is találkozhatnak a mesterkurzus vendégek, illetve az Óvilág és az Újvilági ikonikus vörös cuvée-it is alaposabban megismerheti, aki ellátogat a 10. VinCE Budapestre. A világ vezető családi pincészeteitől válogatott tételek közül az Antinori és a Symington képviselője személyesen mutatja be a kiváló toszkán és portói borokat, de a vendégek virtuális kirándulást tehetnek Franciaországba és Spanyolországba is.

 

Ikonikus pillanatok, különleges történetek

A jubileumi sajtóeseményen felidézték az elmúlt 9 év legemlékezetesebb pillanatait is. Ilyen volt például, amikor Nagy Sándor hódításainak útját kísérhették végig a résztvevők az egyes történelmi borvidékek borain keresztül, illetve megkóstolhatták azon szőlőfajta borát, amelyet a szőlőgenetikusok szerint Jézus osztott meg tanítványaival az utolsó vacsorán.

A múltidézés mellett a jelen technológiai újdonságainak is teret adtak a szervezők az elmúlt években, például amikor a közönség bevonásával iPad-ek segítségével választották ki a kóstolt borok legjobbikát.

A VinCE szakmai tudásmegosztása nem ismer határokat: 2012-ben a mesterkurzus résztvevői virtuálisan együtt kóstolhattak a New Yorkból videókapcsolaton keresztül bejelentkező világhírű szakértővel, és az elmúlt években több mint 800 meghívott külföldi szakmai vendég számára biztosították a magyar borok színe-javának még alaposabb megismerését.

Ahogyan eddig, idén is a legjobb borokkal és a szakma krémjével várják a rendezvény vendégeit, amelyet éppen egy hónap múlva szerveznek a Várkert Bazárban.

 

 

Vince



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com