Egy értékes 7. helyet szereztek Herczigék

Az első napi 5.hely után a 7. helyen végzett Herczig Norbert és Ferencz Ramón, a rally Európa-bajnokság ötödik futamán, a Rally di Roma Capitale-n, ahol a Mol Racing Team párosa először állt rajthoz.

„Kemény, fárasztó, de nagyon komoly verseny  volt, főleg úgy, hogy először versenyeztünk itt. Mindkét napon különböző pályákon mentünk. Az első nap szűk, kicsit dobálós, a második nap szélesebb pályákon, egy viszont közös volt bennük: a nagy tempó.”- kezdte Herczig Norbert.

„Amiért jöttünk, azt elértük. Szerettünk volna tapasztalatot szerezni a Róma környéki pályákon, szerettünk volna még több aszfaltos versenykilométert gyűjteni a Volkswagen Polo GTI R5-tel, és szerettünk volna pontot szerezni. Hogy a tapasztalat mennyire fontos, az mutatja, hogy az első három helyen olasz versenyző végzett. Az állandó Eb résztvevők közül a 4. helyen végeztünk.”-folytatta a négyszeres  abszolút magyar bajnok pilóta.

„Vasárnap azzal a brit Chris Ingram-mal tudtunk csatázni, aki saját bevallása szerint, már negyedszer indult itt, szóval elégedett vagyok.”-fejezte be a pilóta.

A Mol Racing Team legközelebb az Európa-bajnokság következő futamán, Csehországban áll rajthoz augusztus 16. és 18. között.

 

 

 

 

 

Forrás, fotó: VPB



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com