Egon Schiele osztrák expresszionista festő száz éve, 1918. október 31-én halt meg Bécsben. A tabudöntögető művésznek csak rövid élet adatott, bélyegezték pornográfnak, degeneráltnak, jelentéktelennek, és csak néhány évtizede fedezték fel, de az bizonyos, hogy alkotásainak hosszú utóélete lesz.
A Duna menti, alsó-ausztriai Tullnban született 1890. június 12-én egy vasúti tisztviselő harmadik gyermekeként. A zárkózott, félénk fiú sohasem kötődött anyjához, kapcsolatuk ellentmondásos volt, és amikor tizenöt évesen elvesztette apját, legfontosabb érzelmi kapcsolata szakadt meg. Mindezt tetézte a korszak, amelyben szertefoszlottak a remények, eluralkodott a pesszimizmus, festészete különös lenyomata kamaszkori gyötrelmeinek, identitáskeresésének, a másik nemhez fűződő viszonyának, egyik központi témája a halál lett.
Első önarcképét tízévesen készítette, öt évvel később született meg első művészi értékű önarcképe. Apja halála után nagybátyja, Leopold Czihaczec gyámsága alá került, aki csalódottan vette tudomásul a kamasz fiú teljes érdektelenségét az iskola iránt, de támogatta, amikor beküldött képei alapján tizenhét évesen felvették a bécsi művészeti akadémiára. Az intézményben folyó hagyományos, szigorú oktatás keretében az antik művészetet, a klasszikus beállítású modelleket kellett tanulmányoznia, megfestenie. Mindez nem sok hatással volt rá, annál nagyobb benyomást tett rá a szecesszió, különösen Gustav Klimt, aki támogatta is a fiatal tehetséget. 1908-ban Klosterneuburgban egyéni, majd 1909-ben Klimttel közös kiállításon mutathatta be műveit Bécsben, a nemzetközi képzőművészeti szemlén olyan nagyságokkal együtt állított ki, mint Edvard Munch, Jan Toorop és Vincent van Gogh. Elhagyva az akadémiát, 1909-ben megalakította a Neukunstgruppe társaságot, hasonlóan gondolkodó, a hagyományokat felrúgó társaival, akikkel először a bécsi Kunstsalon Piskóban állítottak ki.
Ábrázolásmódja mindinkább elszakadt Klimt tiszta vonalharmóniájától, csak természet után rajzolt, kontúrrajzokat készített, melyeket a színnel tett plasztikusabbá. Az akadémikus látásmóddal ellentétben olyan látószögeket és nézeteket talált, amelyek az alakokat kompozícióbeli helyzetük tekintetében kifacsartnak, görcsösnek és deformáltnak láttatják, legfőképp a mimika és a gesztusok érdekelték.
1910-ben néhány hetet Krumauban (ma Cesky Krumlov), édesanyja csehországi szülővárosában töltött, de az ottani közösség botrányosnak tartotta a művész és barátai, modell-szerelme, Wally Neuzil viselkedését, ezért kénytelenek voltak elhagyni a várost. Ezután a Bécstől nem messze fekvő Neulengbachban dolgozott, itteni modelljei gyakran fiatal nők vagy lányok voltak, akik hosszú szoknyájukat felrántva tették láthatóvá pőre altestüket. 1912 áprilisában kiskorú megrontásának vádjával vették őrizetbe, és bár ebben nem találták bűnösnek, a közerkölcs elleni vétség miatt – az indoklás szerint a műtermébe belépő gyermekmodellek a falakon meztelenséget ábrázoló képeket láthattak – három hét és ráadásként három nap börtönbüntetést kapott, aktképeit pedig elégették. Az események megrendítették, alkotói életében egy termékeny időszak ért véget.
Művei, portréi a freudi tételek igazolására születtek. Expresszionista stílusa groteszk, nyugtalan, erotikát sugároz, szándékosan akarta megbotránkoztatni az álszent közönséget. A vásznon modelljei lelki világát is meg akarta eleveníteni, de saját személyiségét is belevetítette alakjaiba. Száznál is több önarcképet készített (a művészettörténetben talán senki sem festette meg ennyiszer önmagát), és ezek közül sok önakt.
A mindössze huszonnyolc évet élt Schiele közel háromezer művet alkotott, de az első csak 1918-ban kelt el, A festő felesége ülve című festmény lett a Belvedere – akkori nevén Állami Múzeum – Schiele-gyűjteményének első darabja. Verseket is írt, költeményei olyanok, mint a festményei, és mindkettő olyan, mint az élete.
Az 1910-es években több európai városban, Budapesten is rendezett kiállítást. 1915-ben megnősült, három nappal később katonai szolgálatra hívták be. 1917-től dolgozhatott újra, 1918-ban a bécsi Secession 49. kiállításán nagy anyagi és erkölcsi sikert aratott, tizenkilenc olajképét és harminc grafikáját állították ki. Az év októberének végén hat hónapos terhes felesége spanyolnáthában meghalt, három nappal később az alig huszonnyolc éves Schiele is követte őt. Utolsó ceruzarajza a haldokló asszonyt ábrázolja, utolsó jelentős festménye, a Családi portré egy számára soha meg nem adatott harmonikus családot ábrázol, de az alakok arckifejezése baljóslatú. Utolsó szavai így szóltak: „A háborúnak vége, nekem mennem kell. Képeimet a világ összes múzeumában be kell mutatni.”
Néhány hónappal a halála előtt mauzóleumot tervezett magának, egyfajta templom-múzeumot művészetének. Alles ist Leben Tot, azaz „Minden, ami él, halott” – írta egyik versében, nem is sejtve, hogy ez a soha meg nem épülő múzeum lesz keserű gondolatának legszemléletesebb példája. Schiele és felesége Bécsben nyugszanak, sírjukra 1928-ban Ferenczy Béni készített emlékművet.
Ausztriában idén négy nagy művész – Gustav Klimt, Egon Schiele, Koloman Moser és az építész Otto Wagner – halálának centenáriumára emlékeznek. A Szépség és romlás (Schönheit und Abgrund) elnevezésű tematikus év során számos kiállítást rendeztek, a Leopold Múzeumban Schiele-tárlat nyílt, Tullnban Egon Schiele a magánember – önéletrajzi megközelítésben címmel tisztelegtek a város szülötte előtt. Ennek a kiállításnak az az érdekessége, hogy anyagának összeállításához felhasználták egy amerikai művészettörténész, Alessandra Comini a hatvanas években készített interjúit, kutatásait is.
Forrás: MTI
Fotó: hu.wikipedia.org
