Egész napos szabadtéri rendezvénnyel kezdi az évadot az Örkény Színház

Egész napos szabadtéri programsorozattal, a hagyományosan megrendezett Örkény kerttel köszönti az új évadot a budapesti Örkény Színház a Madách téren szombaton.

    Az idén nyolcadik alkalommal megvalósuló rendezvény szervezői a programok összeválogatásánál minden korosztály igényeit figyelembe vették – olvasható a színház honlapján.
Mint írják, a szervezők szándéka, hogy felhívják a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi életterek fontosságára, hogy ébren tartsák a budapestiek érdeklődését a kerület magas igényű kulturális hagyományai iránt.
A programok között megtalálható játszóház, valamint társasjáték és jóga a füvön. A műsorban szerepel a Vers csak neked/ Dal csak neked, emellett Szalóki Ági Körforgás címmel ad koncertet. Az előadóművész nem először lép fel az Örkény kertben. 2015-ben Karády Katalin dalait adta elő, ezúttal Szalóki Ági és zenésztársai a gyerekeknek játszanak. A családi koncerten elhangzó dalokat a Körforgás című lemez dalaiból, a Cipity Lőrinc és Gingalló dalaiból, valamint a Téli-nyári labodából válogatja.
A rendezvényen a Lukács Miklós Trió is fellép. Lukács Miklós egyike a világ legjobb és a legkeresettebb cimbalom művészeinek. Számtalan formációban játszik, rengeteg albumon találkozhat a közönség a nevével. 2013-ban hozta össze saját trióját, Baló István dobossal és Orbán György bőgőssel.
A Örkény kert programján emellett Csákányi Eszter fellépése, az Amadinda együttes, valamint Ferenczi György és zenekarának koncertje szerepel.
Az estet az Örkény Esztrád műsora zárja, amely egy prózai színház kirándulása a zenés műfajokba, a klasszikus zenétől a dzsesszen át a rockzenéig. A társulat tagjai közül mindenki olyan számmal lép fel, amelyet erre az alkalomra választott. A produkció zenei vezetője Kákonyi Árpád.
Az Örkény Színházban a Secondhand (szovjetűdök) nyílt próbája várja a közönséget. Délután Babits Mihály Jónás könyve című művét adja elő Csuja Imre színművész. Az Örkény Stúdióban a Figurina Animációs Kisszínpad Grim/m/aszok című műsora látható, amelyben közönséges használati tárgyakkal adnak elő Grimm-meséket, bizonyítván, hogy a fantázia segítségével minden életre kelhet.

Forrás: MTI

Fotó: Örkény Színház



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com