EFOTT – Flo Rida lesz az egyik fő fellépő Sukorón

Az egyik legismertebb amerikai rapper, Flo Rida lesz az egyik fő fellépő az idei EFOTT-on, amelyet Sukorón rendeznek meg július 15-től 20-ig.

Flo Rida régi nagy slágerei mellett megjelenés előtt álló legújabb albumával érkezik a Velencei-tóhoz. A 40 éves rapper egy Pitbullal közös dalt is megjelentet a közeljövőben – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A többszörös Grammy-jelölt amerikai előadó Tramar Lacel Dillard néven született a floridai Carol Cityben, hét lánytestvére van. Kisgyermekként velük énekelt gospel kórusban, tizenévesen már rapbandákkal lógott. 2006-ban jött el számára az áttörés: szerződést írt alá és olyan floridai rapperekhez társult, mint például T-Pain. A 18,3 milliós Instagram-táborral rendelkező Dj Khaled albumán debütált, majd 2008-ban Low című dalával ért el sikert, amely tíz héten át vezette a Billboard Hot 100-as toplistát és a Step up 2 című film betétdala is volt. A következő években már olyan előadókkal dolgozott együtt, mint KeSha (Right Round), David Guetta (Club Can t Handle Me) vagy Sia (Wild Ones). Eddig öt stúdióalbummal jelentkezett, a legutolsót 2015-ben adta ki.

Az EFOTT headlinere mellett újabb hazai előadók fellépését is bejelentették a szervezők: koncertet ad a Follow The Flow, a ByeAlex és a Slepp, a Margaret Island, az Irie Maffia, az Ocho Macho, a Biebers, a Blahalouisiana és Manuel.

Forrás: MTI
Fotó: Facebook/EFOTT



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com