Dunai hajóbaleset – Szijjártó Péter a helyszínre látogatott a dél-koreai külügyminiszterrel

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter pénteken megtekintette a szerdai dunai hajóbaleset helyszínét.

    A budapesti hajóállomáson jelen volt még többek között Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára, Menczer Tamás, a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, valamint Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Az eseményen részt vett a katasztrófavédelem két tábornoka és a dél-koreai nagykövetség néhány munkatársa is.
Két hajó összeütközött Budapesten a Margit hídnál szerda este, az egyik jármű – a Hableány nevű kirándulóhajó, fedélzetén kétfős magyar személyzettel és harminchárom dél-koreai turistával – elsüllyedt. A balesetben heten életüket vesztették, heten megsérültek, huszonegy embert pedig eltűntként tartanak nyilván.

 

Budapest, 2019. május 31. Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter (b5) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j4) megtekinti a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó mentési munkálatait a Margit hídnál 2019. május 31-én. A Hableány turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó május 29-én éjszaka ütközött össze a Margit híd közelében, majd a turistahajó felborult és elsüllyedt fedélzetén 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel. A balesetben heten meghaltak, hét embert kimentettek, 21-en eltűntek. MTI/Balogh Zoltán

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com