Dunai hajóbaleset – M1: már csak egy ember van kórházban

Már csak egy ember van kórházban a szerda esti dunai hajóbaleset túlélői közül – hangzott el az M1 aktuális csatornán csütörtök délután. A sérült többnapos kórházi megfigyelésre szorul.

A Híradóban azt mondták, már csak egy, bordatöréses embert kezelnek kórházban, a többieket hazaengedték.
Cseke Béla, az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi osztályának orvosa azt mondta: a sérültnek több bordája eltört, ami többnapos megfigyelést igényel. Valamennyi sérült nagy lelki traumán ment át – tette hozzá.
A Parlament közelében szerda este történt balesetben legkevesebb heten meghaltak, 21 embert, köztük egy ötéves kislányt és több 70 év körüli embert még keresnek.
A baleset nem sokkal 9 óra után történt a Margit hídnál; a Viking szállodahajóval ütközött össze a nála jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, és másodpercek alatt elmerült. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hétnek pedig már csak a holttestét találták meg, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak.
Az M1 információi szerint a szerdai volt a dél-koreai turistacsoport első napja Budapesten, a városnéző hajó este nyolckor futott ki fedélzetén 33 turistával és kéttagú személyzettel.
Az M1-en bemutatták a balesetben érintett másik járművet, a Viking szállodahajót, amely látszólag alig sérült meg, és azóta visszamehettek rá az emberek.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com