Dunai hajóbaleset – Azonosították a hét dél-koreai áldozatot

Azonosították a szerda este történt dunai hajóbaleset hét dél-koreai áldozatát – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 aktuális csatornán szombat délután.

    Gál Kristóf elmondta: a hét elhunytat egyrészt a holttestekről vett ujj- és tenyérlenyomatok alapján a dél-koreai hatóságok közreműködésével, valamint a hozzátartozóknak bemutatott fényképek segítségével azonosították.

A szóvivő arról is beszélt, hogy a mentésben azért nem vettek részt a rendőrség helikopterei, mert van egy úgynevezett időjárási minimum, amely alatt a gépek nem szállhatnak fel. Szerda este olyan körülmények voltak, hogy a rendőrség egyébként éjjellátó készülékkel is felszerelt helikopterei nem kaptak felszállási engedélyt sem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, sem Bácsbokodról – emelte ki.

Az adásban megszólalt az egyik rendőr, aki elsőként érkezett a katasztrófa helyszínére. Virág Richárd azt mondta: szerda este 21 óra 10 perckor a rádión hallották, hogy a Margit híd és a Parlament térségében embereket látnak a vízben.

Öt perc alatt a helyszínre érkeztek, ahol a Lánchíd magasságában észrevettek egy segítségért kiabáló férfit a vízben, akit egy nővel együtt beemeltek a hajóba. A férfi sokkos, kihűlt állapotban volt, a nő viszont nem adott életjeleket, így megkezdték újraélesztését és értesítették a mentőszolgálatot. Hozzátette: a mentést nehezítette, hogy mindkét embernek olajos volt a ruházata és nagy hullámok voltak.

Gál Kristóf az MTI-nek az adást követően elmondta: az első vízi egységek 21 óra 15 perckor, az első szárazföldi egységek pedig 21 óra 19 perckor érkeztek a helyszínre. A rendőrség által korábban közölt  21 óra 29 perces kiérkezési időpont a bűnügyi állományra vonatkozott  – emelte ki.

Az adásban elhangzott: a rendőrség a társszervekkel együtt a Budapesttől délre eső teljes Duna-mederszakaszon folytatja a kutatást. A baleset helyszínén szombaton és vasárnap a szakemberek számára legfőbb feladat az úgynevezett árnyékolás kiépítése lesz, annak érdekében, hogy a búvárok le tudjanak ereszkedni a roncshoz és ott érdemi munkát végezhessenek.

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com