Duna House: élénkülhet az ingatlanpiac

A következő hetekben élénkülhet a mélypontra jutott ingatlanpiaci forgalom, ha nem nő újra a járványveszély – írta a Duna House a kedden közölt összefoglalójában.

    A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján olvasható elemzés a kilábalás jelének tartja, hogy az előző hónap első két hetében 67 százalékkkal, az utolsó héten viszont már csak 53 százalékkal volt kevesebb az adásvétel a Duna House hálózatában a tavalyi azonos időszakhoz képest. Becslésük alapján 14 ezerről 6 ezer alá esett az áprilisi tranzakciószám.

A részletes adatokból kiderül, hogy Budán a Duna House hálózatában eladott lakások kétharmada 40 és 80 négyzetméter közötti, míg Pesten a 20 és 40 négyzetméter közöttiek aránya jelentős. Budán majdnem minden második otthont 50-60 millió forintért értékesítik, míg Pesten az adásvételek csaknem kétharmada 35 millió forint alatti.

Az országos adatokból nem csak a főváros, hanem Pest megye is kiemelkedik mind az árak, mind az ingatlanok alapterülete alapján. Az értékesítések alapján vidéken a 40 és 60 négyzetméter közötti, valamint a 20 millió forint alatti ingatlanok népszerűek, míg Közép-Magyarországon a 80 és 120 négyzetméter közöttiek, és a 40 millió fölöttiek.

Az árak éves összehasonlításából kiderül, hogy a panellakások néhány százalékot mindenütt vesztettek az értékükből, a téglaépítésűek viszont a keleti országrészben a válság ellenére is drágultak. Az árak Budapest népszerűbb részein, a belvárosban és a budai oldalon sem csökkentek, de Kelet-Magyarország az egyetlen térség, ahol részben csökkent az értékesítési idő, mivel a téglaingatlanok gyorsabban elkelnek.

 Országos élénkülést jelez ugyanakkor, hogy a Duna House vevői indexe a márciusi 53 százalékról 55 százalékra nőtt, vagyis a rövid visszaesés után ismét erősödik a kereslet. A befektetői vásárlások aránya Budapesten 48 százalékról 35 százalékra csökkent tavalyhoz képest, bár még így is ez a legjelentősebb rész az adásvételeken belül.

Az első lakásukat vásárlók aránya a fővárosban és vidéken egyaránt emelkedett, az ügyfélprofil alapján országszerte a 30 és 40 év közöttiek aránya a legnagyobb a vevők között – olvasható az ingatlanpiaci összesítésben.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com