Száznegyven éve, 1880. január 26-án született Douglas MacArthur, a kilenc amerikai ötcsillagos tábornok egyike, aki a második világháború alatt a csendes-óceáni hadszíntéren a győzelemben, a háború után Japán kormányzójaként a szigetország átalakulásában játszott kulcsszerepet. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:
Az Arkansas állambeli Little Rock támaszpontján látta meg a napvilágot. Tábornok apja nyomdokaiba lépve 1903-ban évfolyamelsőként végzett a híres West Point-i katonai akadémián. A következő tíz évben a mérnöki hadtestnél szolgált a világ különböző pontjain, s gyorsan emelkedett a ranglétrán. Amikor 1917-ben az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, a Nemzeti Gárda tagjaiból alakult Szivárvány Hadosztály vezérkari főnökeként küldték a francia frontra. 1918 elején három nagy offenzívában vett részt, meg is sebesült, és az expedíciós erők legfiatalabb tábornokává léptették elő.
A háború után a West Point-i Akadémia főintendánsaként – nem kis ellenállást leküzdve – számos reformot vezetett be, majd a Fülöp-szigeteki amerikai erők parancsnoka, 1927-28-ban az Amerikai Olimpiai Bizottság elnöke volt. 1930-ban megkapta az akkor legmagasabb, négycsillagos tábornoki rangot, és a hadsereg vezérkari főnöke lett. A nagy gazdasági válság idején is szorgalmazta a hadsereg fejlesztését, ekkor indult a repülő erődnek nevezett B-17 bombázó fejlesztése, az azonban nagy vihart kavart, amikor 1932-ben katonai erővel verette szét a világháborús veteránok tüntetését. 1935-ben ő szervezte meg az Egyesült Államoktól függetlenedő Fülöp-szigetek hadseregét, két évvel később nyugdíjba vonult.
1941 júliusában Franklin D. Roosevelt elnök reaktiválta, és az amerikai hadsereg távol-keleti parancsnokává nevezte ki. Az első időkben kudarcok sorát szenvedte el: a japánok 1941. december 8-án Pearl Harbornál az amerikai flotta mellett a légierő nagy részét is megsemmisítették, és szinte akadálytalanul nyomultak előre a Csendes-óceán térségében. MacArthur a Fülöp-szigeteken visszavonulásra, majd hősies védekezés után, 1942 márciusában menekülésre kényszerült, de megígérte: „Visszatérek!”
Ausztráliába érkezve átvette a délnyugat-csendes óceáni szövetséges erők főparancsnokságát. Miután 1942 júniusában a hadszíntéren fordulatot hozó Midway-szigeteki csatában az amerikai flotta vereséget mért a japánokra, augusztusban az új-guineai Milne-öbölnél először sikerült szárazföldön legyőznie őket, s ezzel megtört legyőzhetetlenségük mítosza. A következő időszakban a haditengerészettel együtt sorozatos hadműveletekkel stratégiai fontosságú szigeteket foglalt el. 1944 októberében a világtörténelem legnagyobb tengeri csatájában, a Fülöp-szigeteki Leyte-öbölben legyőzte a japán flottát, s ígéretének megfelelően győzedelmesen tért vissza. A Fülöp-szigetek felszabadítása, legkiterjedtebb és legnagyobb árat követelő hadművelete 1945 nyaráig tartott. Jóllehet folyamatosan bírálta feletteseit, amiért az erőforrásokat az európai hadszíntérre összpontosítják, decemberben megkapta az ötödik tábornoki csillagot, és az egész csendes-óceáni haderő főparancsnokává nevezték ki.
Ebbéli minőségében szeptember 2-án a Tokiói-öbölben horgonyzó Missouri csatahajón amerikai részről ő fogadta el Japán feltétel nélküli kapitulációját. A megszálló szövetséges erők főparancsnokaként önkényesen, de hatékonyan irányította a japán haderő leszerelését, a gazdaság talpra állítását, az új, demokratikus alkotmány megszövegezését. Az alaptörvény alkotmányos monarchiává alakította a szigetországot, a császár hatalmát jelképessé tette, kimondta, hogy Japán lemond a hadviselés jogáról, és semmiféle haderőt nem tart fent. Ő szervezte meg a japán háborús bűnösök felelősségre vonását is, de a vádlottak padjáról hiányzott az élő isteni mivoltáról lemondó Hirohito császár. MacArthur attól tartott, hogy a felháborodás miatt növelni kellene a megszálló erők létszámát, és szüksége is volt a császárra a reformok szentesítéséhez.
A koreai háború 1950. júniusi kirobbanása Japánban érte. A támadó észak-koreaiak néhány hét alatt elfoglalták Szöult, és szeptemberre a félsziget déli csücskére szorították vissza a déli hadsereget. Az ENSZ június végén agresszornak minősítette Phenjant, MacArthurt nevezték ki a Dél-Korea támogatására szervezett, túlnyomó részben amerikai haderő parancsnokává. A frontvonal mögött, Incshonnál bravúros partraszállással megfordította a háború menetét, visszafoglalta Szöult, bevette Phjenjant, és a kínai határig nyomult előre. A harcokba ekkor 300 ezer szovjet fegyverekkel felszerelt kínai „önkéntes” kapcsolódott be, s visszaszorították az amerikaiakat. A kizárólag katonai szempontokat követő tábornok Kína bombázását javasolta, ami az immár nukleáris fegyverekkel vívandó harmadik világháború rémével fenyegetett, ezért összetűzésekbe keveredett a politikai szempontokat is mérlegelő Truman elnökkel. Miután egyik Trumant bíráló levelét a republikánusok a képviselőházban olvasták fel, az elnök 1951 áprilisában leváltotta parancsnoki tisztéből. Ezzel véget ért több mint fél évszázados katonai pályafutása, családjával tizennégy év után tért haza, Manilában született tizenhárom éves fia akkor járt először az Egyesült Államokban.
A nyugalmazott tábornok elzárkózott a politikától, bár neve 1952-ben felmerült a republikánusok lehetséges elnökjelöltjeként. Élete hátralévő részét New Yorkban töltötte, elődadásokat tartott, a politikai vezetés többször is kikérte a tanácsát.
1964. április 5-én halt meg, a Capitoliumban ravatalozták fel. Az állami gyászszertartás után a Virginia állambeli Norfolkban helyezték végső nyugalomra, ahol még életében emlékhelye és múzeuma nyílt. A kiállításon láthatók a róla készült történelmi pillanatokat megörökítő fotók, valamint személyes tárgyai, többek között elmaradhatatlan, kukoricacsőből faragott pipája és Ray-Ban napszemüvege.
Forrás: MTI
