Egy kék csíkot színezett filccel az amerikai zászlóra Donald Trump, amikor egy ohiói óvodában tett látogatásán gyerekekkel színezgetett.

A lavinát Alex Azar egészségügyminiszter tweetje indította el, aki néhány képet posztolt arról, hogyan küzd Trump, a felesége és ő az ópiát-válság ellen az óvodában.  A képen a gyerekek és Trump is az amerikai zászlót igyekeznek kiszínezni. Többen kiszúrták, hogy Trump meglehetősen bizonytalannak tűnik a feladat végrehajtásában, és arra a részre, ahol piros és fehér csíkok váltakoznak, egy piros és egy kék csíkot színezett filccel.

A képek némelyikén pedig ráadásul még úgy is néz ki, mintha a mellette ülő kisgyerekről próbálna lesni.A fotók körbejárták az amerikai sajtót és a közösségi médiát. Volt olyan megjegyzés, mely szerint az orosz titkossszolgálatokkal hírbe hozott Trump tévedésből az orosz zászlót kezdte el. Az elnök hívei is találtak érveket Trump védelmére: az egyik ilyen szerint a rendőrök mellett akart kiállni az elnök, a másik szerint az akkor még élő John McCain előtt akart tisztelegni azzal, hogy az amerikai haditengerészet zászlaját kezdte el.

Forrás: Euronews
Fotó: static.euronews.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com