Dombóvári Vanda: „Esténként jön egy nyomasztó érzés, kicsit én is beborulok”

A műsorvezető mindig kirobbanóan jókedvű, még a járvány sújtotta időszakban is igyekszik kiegyensúlyozott lenni. A nap végén azonban gyakran érzi nyomasztónak a kialakult helyzetet.

Szinte mindig letörölhetetlen a mosoly Dombóvári Vanda arcáról, aki igazán energikus, vidám műsorvezetőként lopta be magát a nézők szívébe. A jelenleg Gyulán élő műsorvezető most is igyekszik megőrizni optimizmusát, melyben kisfia sokat segít.

„Gergő hét és fél éves, a kialakult helyzetben is igyekszünk mindent megtenni azért, hogy kiegyensúlyozottan teljenek a mindennapjaink. Együtt tanulunk, csocsózunk, sakkozunk, kimegyünk a kertbe, amikor csak lehet. Ha pedig el is hagyom az otthonunk – nagyon ritkán, egy-egy bevásárlás erejéig – igyekszem másoknak is bevásárolni. Ott segítek, ahol tudok. A múltkor a kisfiam is velem tartott, mindkettőnk lelkének jót tett, hogy tejet és friss pékárút tehettünk egy idősebb házaspár kerítésére. Ezt leszámítva szigorúan itthon tartózkodunk” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Dombóvári Vanda, aki őszintén beszél a mostani helyzetről kisfiával.

„Mindent megosztok vele, amit egy hét és fél évessel meg lehet osztani. Természetesen statisztikákat, drámai híreket nem, a híradót is egyedül nézem, de arról sokat beszéltünk, hogy mi történik most. Mindent megteszek, hogy a lehető legharmonikusabb legyen az életünk ebben a helyzetben is, a tanulás mellett sokat játszunk. Napközben ő feledteti velem azt a nyomasztó érzést, ami nem tagadom – éjjel úrrá lesz rajtam. Nem szeretnék álságos lenni, esténként egy kicsit én is beborulok. Az ember egyedül marad az esti csendben, mivel ő alszik a gyöngyöző kacaja ilyenkor nem kíséri tovább a napomat: ekkor nehezebb. Gergő egyébként nagyon vidám, tréfás kisfiú, aki az életvidámságával fantasztikus energiát ad minden nap” – mondta a Sláger Téma műsorvezetőjének, Kalmár Tibornak Dombóvári Vanda.

A beszélgetés hanganyaga a https://www.youtube.com/watch?v=8bjzHdFsO1A linken elérhető.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com