Dokumentumfilm készül a Unique zenekar munkásságáról

A zenekar sikere két évtizede töretlen, ezért úgy döntöttek egy dokumentumfilm-sorozatban emlékeznek meg a mögöttük álló húsz évről.

Nagyszabású koncertre készül a Unique zenekar, akik november végén egy tucatnyi zenésszel közösen állnak majd színpadra. Azonban nem ez az egyetlen dolog, amelyre nagy erővel készül a zenekar. „Elkezdtük egy mini dokumentum-széria forgatását, igaz nevet még nem adtunk neki, de ennek a készítése folyamatban van. Ebben mi beszélünk az elmúlt időszakról, online formában lesz majd elérhető rövidebb blokkokban, amellyel szerettünk volna idén kijönni, de sajnos ennyi elfoglaltság – és a család – mellett ez nem fér bele 2019-be” – mondta a Sláger Témában Kovacsics Ádám, aki nemcsak dalszerzője a formációnak, de az énekesnő Völgyesi Gabi párja is. „Mielőtt szülőkké váltunk el se tudtuk képzelni, hogy ez mennyi idő és energialekötést jelent. Hiába a Unique a 0. gyermek és örök szerelem, ami hobbiból érett munkává, a gyerekek rengeteg törődést igényelnek. Iskola, óvoda, napi szintű szervezést igényel minden. Hatkor kelünk, megállíthatatlan folyamata van az egész napnak, a programoknak és egyszer csak azt vesszük észre, hogy vége a napnak, este tíz van és megint mindjárt kezdődik az egész előről. Verkliként, nagyon gyorsan pörögnek a napok, ami persze nem baj, de ebbe kell belepréselnünk mindent. A koncerteket, a videoklipeket vagy azt, hogy egyáltalán nyugalmat hagyjunk magunknak kitalálni, hogy mit is szeretnénk. Alkotóként ez is kell ahhoz, hogy a „mondanivalónkat” ki tudjuk fejezni a zenében” – mondta a Sláger FM-en hallható adásban Völgyesi Gabi.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com