Döbbenetes titkot árult el magáról Kerényi Miklós Máté

Kerényi Miklós Máté elárulta miért fogalmazódott meg benne még egészen fiatalon, hogy megváltoztatja a nevét, melyet később meg is tett.

Közel tizenöt év, sok tucatnyi szerep és megannyi előadás van már Kerényi Miklós Máté mögött. A Junior Prima-díjas színész felmenői között számtalan művészember van, ő mégis maga döntött úgy, hogy a színészi pályát választja hivatásául.

„A testvéreimmel nem voltunk se tiltásban, se nyomásban, hogy milyen szakmát válasszunk. Szabad akaratból lettünk azok, amik. Mi mást is szerettünk volna, mint ezt a művészi pályát, hiszen kölyökként a zongora alatt játszottunk, zene szólt reggeltől estig, művészek jöttek-mentek körülöttünk. A bátyám, – Kerényi Miklós Dávid balettművész – ha gyerekként meghallott bármilyen zenét azonnal felpattant, folyamatosan táncolt. Én nyugodtabb gyerek voltam, inkább énekeltem és nagyon szerettem verset mondani. Így indult minden” – árulta el a 95.8 Sláger FM-en a színész, aki rajong a szakmájáért és testvére munkásságát is nagy büszkeséggel követi nyomon.

„Mikor fiatalabbak voltunk gyakran elmentünk egymás előadásait megnézni. Most már nehezebb ezt összehozni, kevésbé érünk rá a munka miatt, de édesanyám szerencsés helyzetben van, hiszen esténként még válogathat is, hogy melyik színházba menjen el megnézni a fiait” – tette hozzá Kerényi Miklós Máté, akit bár a szakma ezzel a névvel ismert meg, más névvel látta meg a napvilágot.

„Kerényi Máté Zsoltként születtem. Nagypapám Kerényi Miklós György volt, édesapám Kerényi Gábor Miklósként született, később felcserélte a keresztneveit. Amikor a bátyámmal 10-12 évesek voltunk, akkor úgy döntöttünk, hogy továbbvisszük a családi hagyományt, így mi is felvesszük a Miklós nevet. Így lett ő Kerényi Miklós Dávid, én pedig Kerényi Miklós Máté. A testvéremmel a fiainknál is tovább vittük ezt a hagyományt, ők is Miklósok lettek. A testvérem fia Kerényi Miklós Zsombor, míg az enyém Kerényi Miklós Ádám lett” – árulta el a vasárnap 20:00-tól hallható Sláger Témában a színész, aki legújabb darabja a Gyilkos Ballada premierjéről is elárul néhány kulisszatitkot az adásban.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com