A hím delfinek egymáshoz igazítják füttyögésük ütemét, amikor együttműködnek

A szövetséget alkotó hím delfinek egymáshoz igazítják füttyögésük ütemét, amikor együtt dolgoznak – állapították meg a Nyugat-Ausztráliai Egyetem és a Bristoli Egyetem kutatói.

    Az embereknél az összehangolt cselekvések erősíthetik a kötődést, elősegíthetik az együttműködést és csökkenthetik a fenyegetettség érzetét. Az embereken kívül nagyon kevés állatra jellemző mind a vokális jelzések, mind a mozdulatok összehangolása a közösen végzett munka során – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Ausztrál és brit kutatók most a nyugat-ausztráliai Cápa-öböl híres delfinpopulációjának egyedeitől származó hangmintákat elemezve kimutatták, hogy a szövetséget, “baráti köröket” alkotó hím delfinek egymáshoz igazítják füttyögésük ütemét, amikor együtt dolgoznak, és néha teljesen szinkronban füttyögnek.

A Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője, Bronte Moore szerint a hím palackorrú delfinek közötti szoros kapcsolat akár évtizedekig is fennállhat.

“Ennek a szövetségnek a kifejezése és a szociális kötelékek fenntartása érdekében összehangolják a mozgásukat. Mi viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy ez vajon a hangkibocsátásukra is igaz-e” – jegyezte meg a szakember.

A kutatók szerint mozgásuk és füttyögésük összehangolása valószínűleg segít csökkenteni a feszültséget a hímek között, amikor muszáj együttműködniük a siker érdekében.     “A hím delfineknek együtt kell működniük például, amikor meg kell védeniük egy nőstényt egy rivális delfinszövetségtől, miközben egymás között is versengenek a nőstény megtermékenyítéséért” – magyarázta Stephanie King, a Bristoli Egyetem munkatársa.

“A szövetséget alkotó hímek ilyen összehangolt és koordinált viselkedése elősegítheti az együttműködést és segíthet a stressz szabályozásában, ahogy azt már az embereknél is kimutatták” – fűzte hozzá a szakember.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com