Deftones-koncert jövő júniusban a Budapest Parkban

A nu metál egyik legszínvonalasabb szereplője, a kaliforniai Deftones jövőre fellép a Budapest Parkban. A Grammy-díjas csapat tizennégy év után, 2020. június 3-án ad önálló koncertet a magyar fővárosban.

A Deftones több éve dolgozik következő, sorrenden kilencedik stúdióalbumán, amely a frontember, Chino Moreno közelmúltban tett nyilatkozata alapján 2020-ban fog megjelenni. Így a csapat eddigi nagy slágerei mellett egy vadonatúj anyaggal térhet vissza – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A Sacramento gördeszkás közösségéből kinőtt zenekar 1988-as megalakulása óta vegyíti a metálzenét shoegaze és pszichedelikus elemekkel. A Deftones az egyik első olyan csapat volt, amely a kemény gitártémákat és az üvöltő vokált légiesebb zenével és visszafogottabb énektémákkal árnyalta.

Az együttes 1994-es debütáló lemeze, az Adrenaline és a Billboard-listavezető, Grammy-díjas áttörő album, a White Pony óta hengereli le a világ koncertközönségét fantasztikus bulikkal. Eddig kétszer játszottak Magyarországon: 2006-ban a Petőfi Csarnokban, 2011-ben a Sziget fesztiválon. A Deftonesban az énekes Chino Moreno mellett Frank Delgado (billentyűk, dj), Stephen Carpenter (gitár) és Abe Cunningham (dob) szerepel, a 2008-ban súlyos autóbalesetet szenvedett (és 2013-ban elhunyt) Chi Cheng basszusgitáros helyét Sergio Vega vette át.

Az együttes nemcsak nyolc albumot készített – amelyek mind milliós vagy csaknem milliós eladást produkáltak -, hanem számos filmzenét is. Ezek közé tartozik a Holló 2.: Angyalok városa, valamint a Mátrix és a Mátrix – Újratöltve egy-egy dala.

Legutóbbi lemezük, a Gore 2016-ban jelent meg.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com