Debreceni polgármester: augusztus 20-a Magyarország születésnapja

Augusztus 20-a, Szent István és az államalapítás ünnepe Magyarország születésnapja – hangoztatta Debrecen polgármestere kedden a helyi Szent István-domborműnél rendezett megemlékezésen.

    Papp László (Fidesz-KDNP) azt mondta, ezen a napon arra az uralkodóra emlékezünk, akinek uralkodása alatt létrejött a keresztény magyar állam, amely hitünk szerint a maga ezeréves múltjával ma is az európai kultúra stabil támasza.
A polgármester idézett Szent Istvánnak Imre fiához írt intelmeiből, amely szerinte ma így hangzana: “ahhoz, hogy feladatod eredményesen végezhesd, tisztelned kell őseidet és követned kell az általuk kijelölt utat (…), az idegenek dicséretére szert így teszel”. Csakhogy az utolsó gondolat ma nem igaz, mert “aki ma nemzetben gondolkodik, akinek a nemzeti értékek és érdekek az elsők, azokat bizony az idegenek ma nem dicsérik” – tette hozzá.
“Ez pedig azért van így, mert nagy háború dúl a nemzetek közössége mint nemzetek Európája és a nemzetközi közösség mint Európai Egyesült Államok eszmeisége között” – mondta Papp László, hangsúlyozva: “mi a nemzetek közösségének eszméje mellett állunk, mert (…) ez tudja leginkább garantálni a magyar nemzeti érdekeinket”.
“Hiszem, hogy Szent István is ezt tenné, ha ma élne. Az erős magyar nemzetért küzdene, amely képes Európa sorsát annak tradícióira építve a jó irányba mozdítani” – közölte.
Papp László utalt arra, hogy Debrecen Szent Istvánt és az államalapítás ünnepét immár ötvenedik alkalommal ünnepli a virágkarnevállal.
“Ebben a csodálatos, virágos felvonulásban minden benne van, amit mi, debreceniek fontosnak tartunk: a magyar államiság iránti mély tisztelet, a szépség iránti vágyunk, a magyarság összetartozásának élménye, a hitünk, és az elkötelezettségünk nemzetünk, városunk iránt, de nemzetközi jellege miatt benne van a többi nemzet iránti tisztelet és elfogadás is” – mondta.
Papp László végezetül Debrecen mai regionális szerepének erősödéséről, a felelős közösségépítésről beszélt, annak a meggyőződésének hangot adva, hogy “csak így lehetünk méltók elődeinkhez és tehetjük jobbá városunk és régiónk polgárainak életét”.
A megemlékezés és az ünnepi műsor után a jelenlevők megkoszorúzták Szent István király Déri téri domborművét.

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com