A debreceni gyermekgyógyászati klinikára látogatott a köztársasági elnök felesége

A Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika és Intézetben tett látogatást kedden Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

    Herczegh Anita meglátogatta a klinika egyes osztályain fekvő gyermekeket, az intézmény megtekintése után pedig részt vett a klinika kápolnájában tartott ünnepségen. Ezt követően a sajtó képviselőinek elmondta, hogy Áder János államfő az elnöki keretből az idén adott 3 millió forintot kiegészítve további 3 millió forinttal támogatja a kórházat a szükséges eszközök beszerzésében.
Kitért arra is, hogy az adventi időszakban szebbnél szebb programokon vesz részt, amelyek az összefogásról, az emberekért dolgozó alapítványok, intézmények támogatásáról, hátrányos helyzetű gyermekek megsegítéséről szólnak.
Áder János köztársasági elnök 2019-ben több mint 31 millió forinttal támogatott egészségügyi intézményeket és e téren tevékenykedő civil szervezeteket szerte az országban. Az elnöki adományok egyesületek, alapítványok, kórházak működését, felújítását és fejlesztését, új eszközök beszerzését segítették.
A köztársasági elnök támogatásban részesítette például a bangladesi sziámi ikrek családját, a bohócdoktorokat vagy az autizmussal élők egyesületét, de segített inkubátorok vásárlásában vagy éppen gyógypedagógus alkalmazásában is.

Debrecen, 2019. december 17.
Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége (elsõ sor, b3) a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján tartott karácsonyi ünnepségen 2019. december 17-én. Mellette Gál Mária, az egyetem klinikai központjának ápolási és szakdolgozói alelnöke (b), Mátyus László, az orvostudományi kar dékánja (b2) és Veres Gábor, a gyermekgyógyászati klinika igazgatója (b4).
MTI/Czeglédi Zsolt

 

 

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com