Curling Eb – A magyar férfi csapat legyőzte Észtországot

A magyar férfi csapat 6-5-re legyőzte Észtországot a svédországi Helsingborgban zajló curling Európa-bajnokságon vasárnap.

    A nemzetközi szövetség honlapja szerint a B divíziós, azaz második vonalbeli összecsapáson a magyarok hét endet követően 4-3-ra vezettek, de az észtek a nyolcadik endben egyenlítettek, majd a kilencedikben minimális előnyre tettek szert. A záró end azonban a magyaroké lett, akik 2-0-val fordítottak, és második találkozójukat is megnyerték.
A férfiaknál két nyolcas csoportban zajlanak a B divíziós küzdelmek, az elsők rögtön a négy közé jutnak, míg a másodikok és harmadikok egymással keresztbe játszanak az elődöntőbe kerülésért, majd a finalisták lépnek az A divízióba.
A nőknél a tízcsapatos másodosztályból az első négy játszhat az elődöntőben, amelynek győztesei feljutnak az élvonalba. A magyarok – akik vasárnap Spanyolországtól kaptak ki 8-6-ra – három mérkőzésük után egy győzelemmel és két vereséggel állnak.

Eredmények:
férfiak:
Magyarország-Észtország 6-5

korábban:
nők:
Spanyolország-Magyarország 8-6

 

 

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com