Csütörtökön még felhős lesz az idő, de pénteken folyamatosan tisztul

Csütörtök délutánig még jellemzően erősen felhős lesz az ég, és több helyen – elsősorban az ország déli felén – lehet eső, zápor.

Délutántól azonban északnyugat felől gyorsan csökkenni kezd a felhőzet, és éjszakára átmenetileg kiderül az ég. Késő estére a Tiszántúlon is megszűnik a csapadék. Éjszaka azonban nagy területen, kiemelten a Dunántúlon és az Alföldön köd és rétegfelhőzet képződik. Péntek délelőtt ez utóbbiak fokozatosan feloszlanak, így pénteken napközben már általában fátyolfelhős, napos időre lehet számítani, de az ország keleti felén emellett gomolyfelhők is képződnek. Csapadék nem lesz. A délnyugati, nyugati szelet élénk, csütörtökön az Északi-középhegységben, pénteken pedig Sopron és a Fertő körül olykor erős széllökések kísérhetik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com