Csütörtökön éjfélkor lejárnak a 2018-as autópálya-matricák

Csütörtökön éjfélkor lejárnak a 2018-as éves autópálya-matricák, amelyekkel csak eddig lehet jogszerűen közlekedni a magyarországi útdíjköteles autópályákon és autóutakon.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. korábbi tájékoztatása szerint a határidővel több mint 2,3 millió e-matrica jár le. Január utolsó hetében – szerdáig – több mint 1 millió éves e-matricát értékesített már a szolgáltató, mintegy 290 ezer éves országos és 790 ezer éves megyei matricát. Megyei matricából 2 százalékkal, az országosból 9 százalékkal többet adtak el idén eddig az előző év azonos időszakához képest.

Az új éves e-matricák az ország több mint kétezer pontján, ezen felül interneten és mobiltelefonnal, sms-ben vagy telefonos alkalmazáson keresztül is megvásárolhatók. Az országos éves matrica ára 2012 óta, a megyei matricák ára pedig 2015-ös bevezetésük óta nem változott. A D1 kategóriába sorolt gépjárműveknél – ide tartoznak a motorkerékpárok, a személyautók és azok pótkocsiai – az éves országos matrica ára 42 980 forint, a megyei matrica ára pedig 5000 forint.

A nagycsaládosok részleges díjmentességre jogosultak, kedvezményes e-matrica vásárláshoz azonban minden év január 31-ig be kell jelenteniük a közlekedési igazgatósági hatóság nyilvántartásába az általuk üzemben tartott gépjárművet. A NÚSZ Zrt. a matricák gyors megvásárlásához az https://ematrica.nemzetiutdij.hu/ oldalt ajánlja, ahol kényelmi díjat nem számolnak fel.

Forrás/fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com