Csonttörés miatt feladta a 100 nap alatt 100 maratont futó ausztrál nő

A 62. maraton után többszörös fáradásos törés miatt kénytelen volt feladni Mina Guli ausztrál üzletasszony azt a tervét, hogy 100 nap alatt 100-szor fussa le a 42,2 kilométert a Föld vízkészletének védelmében indított kampányában.

A 48 éves nő több kontinensen futott-sétált végig 62 maratont a RunningDry elnevezésű kampánya keretében, míg pénteken Dél-Afrikában a bal combcsontján többszörös fáradásos törést diagnosztizáltak.

Hétfőn a szóvivője elmondta, Guli mostantól a gyógyulásra koncentrál, kampányát azonban folytatja. Az üzletasszony pénteken azt írta a Twitteren, hogy aznap 12 óra alatt tudta teljesíteni a távot. Az orvosai figyelmeztették, nem fog futni többé, ha folytatja a kihívást.

Huszonkét éves korában eltörött a gerince, akkor azt mondták neki, sosem fog többet futni. Azóta többször teljesítette az ultratiatlonos távot, majd 2013-ban a 251 kilométeres szaharai ultramaratont, a Marathon de Sables-t is.

2016-ban, 46 évesen találta ki a 7 Desert Runt, vagyis a hét sivatag futását: hét héten át hét kontinens hét sivatagjában – Spanyolországban, Jordániában, Ausztráliában, az Antarktiszon, Dél-Afrikában, Chilében és az Egyesült Államokban – futott, hogy a Föld szűkös vízkészletének megmentéséért kampányoljon.

Forrás: MTI.hu
Fotó: Facebook



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com